2018. okt 24.

5vös-akták: Zenés-verses borkóstoló az Eötvös Borklubban

írta: Győrffy Lali
5vös-akták: Zenés-verses borkóstoló az Eötvös Borklubban

Győrffy Lajos beszámolója

Sok éves hagyomány már, hogy borkóstolókat tartunk az Eötvös Kollégium falai között. 2017 februárjában élesztettük újra ezt a szokást, azóta körülbelül havi gyakorisággal tartunk kóstolókat. Az alkalmakat vagy volt tagjaink, Bellák Tamás és Draskovits Gábor vezetésével, vagy pedig Varga Zoltán, a szegedi Borpont borszaküzlet tulajdonosának segítségével tartjuk meg, és merülünk el a borászat és borozgatás rejtelmeibe.

 dsc_0895.JPG

Újdonság, hogy a borok mellé vagy verseket hozunk (pl. adott tematikájú, esetleg személyes kedvenc költeményeket), vagy Nickmann Marcell gitáros barátunk játszik a kóstoló elején néhány darabot, így növelve az est fényét kulturális szempontból is. A legutóbbi, októberi borkóstolónkon sem volt ez másként: Marci gitárjátéka után többen is felolvasták nekünk kedvenc őszi verseiket. A borsorban rozék, fehérek és vörösek is előfordultak, sőt, utolsó hetedik tételként még egy félédes desszertborral is meglepett bennünket Varga Zoli, mely után közösen jó kedvvel elénekeltük az Érik a szőlő kezdetű közismert népdalt! :-)

dsc_0888.JPG

Mivel alkalmainkon olykor maradnak szabad helyek, az Eötvös kollégisták mellett szeretettel várunk másokat is (ezen alkalmakról plakátot és Facebook-eseményt is közzéteszünk). Ezekből a nyílt, kollégiumi borklub alkalmakból nőtt egyébként ki egy másik szokás: félévente már egy-két alkalommal az SZTE Bolyai Intézet matematikusainak is tartunk hasonló kóstolót az Eötvösben.

dsc_0899.JPG

 

Győrffy Lajos, a kóstoló szervezője
Fotók: Szabó Adrienne

 

Szólj hozzá

közösség vers esemény kultúra bor költészet borkóstoló borászat eötvös kollégium Eötvös Blog Eötvös Borklub