Kisebb késéssel, de annál nagyobb szeretettel szeretném ismertetni a kollégium "Ötvözzünk csapatot” című csapatépítő eseményének második felvonását. November 25-én nem a szokványos vizsgaidőszak előtti szerda este volt a kollégiumban, hiszen az ismerkedős est következő állomása érkezett el Pejin Andi ismételt vezetésével, amelyet ezúton is köszönünk neki, és reméljük a következő félévben is a mostaniakhoz hasonlóan élményben lesz részünk.

A legelső feladatunk egy névlánc végigvitele volt majd' 30 ember részvételével, azután a nevek jobb memorizálása érdekében westernes stílusban a „ki lő először” módszert alkalmaztuk, csak itt nevekkel: aki lassabban mondta a párja nevét, az ment a kör közepébe és jelölte ki az újabb párbajozó tagokat. Ezek után következtek a mozgalmasabb játékok, köztük a labdajátékok, mint például a japán foci, ahol kört alkotva, terpeszben állva gurítottuk át egymás lába között a labdát, ez esetben az érintett kiesett, és a végére csak ketten-hárman maradtak. A másik labdás játék kicsit másfajta volt, hiszen egymásnak kellett dobálni a labdákat, szám szerint kettőt, de nehezítés végett ellentétes irányba két sapka körbeadását is koordinálni kellett - aki nem kapta el a labdákat, szintén kiesett. A fejfedőknek korábban volt már szerepük: a két tárgynak egymást kellett beérnie, vagy nem utolérni - attól függ, melyikünk hogyan értelmezte a kérdést.

Mindezek után következtek a bizalmi játékok, köztük az általam csak „szemezősként” aposztrofált, hiszen a tekintetünkkel kellett a másik fél tudomására hozni, hogy meddig közeledhet felénk. A másodikat egy tornaórán is megtalálhatnánk, hiszen egymás hátának támaszkodva kellett fel egyenesednünk, majd visszakerülni guggoló helyzetbe. De mind közül a legmaradandóbb a közismert bizalmi játék volt, ahol egy személy a kör közepén állt (Pataki Attila után szabadon), és a többiek mozgatták, döntögették. Számomra kifejezetten maradandó volt, hiszen majdnem már vízszintes helyzetből kellett kimenteni, köszönöm az érintettnek...! :)

Személyes kedvenceim között volt a „közös elemek a csoportban” névre is keresztelhető játék, amelynél keresve se találhatnánk jobbat a csapatszellem kifejezésére. Öt fős csoportokat kellett alkotnunk, és minél több jellemzőt megtalálni az adott ötösön belül: az Eötvös Koli, az SZTE és Szeged mindenhol a leggyakoribb elem volt, de ezeken túl a sör, a nutella, a szemüveg és az öv is előfordult. Ide köthető a másik kedvencem is, amely arról szólt, hogy mindenki sorolja fel, hogy ha lehetősége lenne választani a személyes tulajdonságaiból, melyik lenne az, amelyet kidobna, illetve melyiket venné be helyette. Nagyon gyakran szerepelt az eldobni kívánt elemek között a temperamentum és a lobbanékonyság, de előkerült a lustaság is. Sokan kívántak szert tenni olyan tulajdonságokra, mint a nagyobb mosogatási szenvedély, a türelem, az optimizmus, a jobb időbeosztás és az "osztódás". Azt gondolom, ezen játék fejezte ki leginkább az érintettek személyiségét, hiszen a közösség felé a saját erősségeinket és gyengeségeinket kellett kifejezésre juttatni, így egy bizonyos fokú megnyílásra is lehetőséget adott.

Az est bővelkedett játékokban. Párokba rendeződve reprodukáltuk a másik instrukciói alapján egy gyermekrajz mását. Pingvineknek adtuk ki magunkat, és úgy menekültünk a jegesmedvétől. A csoport egyik tagja „néma" volt és a vándorlása során "körbefertőzte” a többieket, akik aztán szintén fertőzővé váltak - így söpört végig viharos gyorsasággal a csoporton a némaság. Formáztunk kocsit is úgy, hogy mindenki egy-egy alkatrésszé vált, ezzel szimbolizálva azt, hogy egy csoportban minden elem fontos és funkcióval teli - azt gondolom, ez egy nagyon fontos üzenete a csapatjátékoknak. Legvégül pedig a „kígyót” emelném ki: a csapat kétfelé vált, egyenként kígyót formáztunk egymás lábát megfogva, és így kellett haladni pár métert a nagyterem parkettáján - ezáltal a takarítás kérdése is megoldódott. :)

Az ismerkedés személyesebb formája is megjelent: egymás hátára csíptettünk üres, fehér A/4-es lapokat, és azon hagyhattunk kedves üzeneteket egymásnak. Ezt egy nagyon szép és személyes dolognak tartom, hiszen anonimban ment a dolog, de szerintem mindenki örül a kedves és lelkesítő szavaknak.

A legfontosabb és elengedhetetlen „maaaaaaaaazzzingaaaaaa” csatakiáltás az est folyamán többször is felhangzott, ugyanis ez a feltöltődésünk egyik legfontosabb formája a csapaton belül - amikor egyszerre üvölti cirka 30 ember, az roppant lelkesítő és feltöltő erővel bír. Az est zárására a plakátkészítés maradt, amely jelen esetben a tenyerünk körberajzolt másolatát jelenti a nevünkkel ellátva. A plakát most már megtalálható a bejárati lépcsőnél!

Úgy érzem, a többiek nevében is bátran kijelenthetem, hogy mindenki nagyon jól érezte magát ezen az estén - ezt nevezem én igazán csapaépítő programnak! Én személy szerint nagyon élveztem, ezért pedig ismét jár a köszönet Andinak. Remélem, a kövektező félévben mindenkivel újra találkozunk. Gyertek el minél többen!

Ámán Ildikó