A cikk célja nem más, mint hogy egy pillanatra megálljunk, és elgondolkozzunk a karácsony előtti nagy hajtással elegyedett vizsgaidőszak fáradalmai közepette. Bizonyára még vannak köztetek, akiknek lövésük sincs, hogy mit adnak szeretteiknek karácsonyra. Egy új pulcsi, bögre, könyv? Biztos erre van szükség?

Közeleg a karácsony, és mindenki számára aktuális a kérdés: mit vegyek karácsonyra a családtagoknak, barátoknak? Mindenki igyekszik a legjobbat kihozni, mert általában akinek ajándékozik az ember, az fontos a számára, és semmiképp sem szeretne felsülni, hogy valami olyasmit ad, ami nem arat osztatlan sikert. Ajándékozni, de mit?

A legtöbben a már-már unalmassá váló ruhadarabok, „piperecsomag”, műszaki cikkek vagy az ezeknél egy fokkal kreatívabb könyvek mellett döntenek. A szupermarketek általában rengeteg ilyen jellegű ajándékcsomagot forgalmaznak, nekünk csak meg kell venni. Így aztán az ajándékozás közel sem személyes és semmi esetre sem kreatív. Az ember kreativitása már csak a választásra szűkül, és nem az előállításra, alkotásra. Nem szükségesek önálló gondolatok, a multik készen elénk tolják, mert ők aztán biztosan tudják, hogy mire vágynak családtagjaink a szeretet ünnepén.

Én mindenkit biztatnék arra, aki még hezitál, mit is adjon, hogy a sokszor ismételt „Adj valami saját készítésűt!” című történetet próbálja meg újragondolni! Mindenki tehetséges valamiben, ez tény, igyekezzünk hát megkeresni, hogy mégis mi szépet tudunk alkotni. Aki pedig még úgy érzi, nem ért tényleg semmihez, és kézügyessége a nullával egyenlő, nézzen szét a neten: annyi lehetőség van saját készítésű ajándékok terén, aminek részletesen le van írva az elkészítési módja, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni. Garantáltan nagyobb becsben lesz tartva az ajándékozottnál a kis kreálmányunk, mert azt MI készítettük, szívvel-lélekkel.

Ezzel kapcsolatban engedjétek meg, hogy egy személyes történetet is megosszak. A barátnőimmel ezen a karácsonyon kitaláltuk, hogy ne legyen nagy ajándékozás, hanem legyen egy is kihívás, ami így szól: ki mit tud kihozni 200 Ft-ból! Nem sok, igaz? Egy tábla csoki ára vagy még annyi sem. Mégis mindhárman megoldottuk, az egyik barátnőm egy szuper karácsonyi zeneválogatást ajándékozott nekünk, amit kiírt CD-re, és a tokját is saját kezűleg díszítette ki, míg a másik egy gyönyörű karácsonyfadíszt adott nekünk. Úgy volt vele, ha már a karácsonyt külön töltjük, így egy kicsit mégis itt lesz velünk. Én pedig úgy döntöttem, varrni fogok. Bizonyára mindenki ismeri – ha máshonnan nem is, a Facebook-chat matricái közül – Pusheent, a lusta macskát. Vettem filcanyagot és cérnát, majd megvarrtam az állatot, és lett egy-egy cuki plüssállat belőle. Amikor itthon csináltam, anyukám még meg is dicsért, hogy ilyen szép pelenkaöltést még életében nem látott tőlem, és hát igen: évközben a zoknivarrogatásban nem is tudom kiélni ebbéli kreativitásom! Nagy lelkesedéssel készítettem el, és az ajándékozottak is olvadoztak tőle, mint jégkrém a válltáskában.

A történetnek tehát az a tanulsága, hogy nem az a lényeg, egyáltalán mennyi pénzünk van ajándékra, kis dolgokkal is nagy örömet lehet szerezni a másiknak. Így szerettük volna mi is kiküszöbölni azt, hogy ezreket költsünk olyan dolgokra, amiknek vagy örül a másik, vagy nem. Így azonban mindannyian megerőltettük kicsit magunkat, és elkezdtünk kiagyalni ötletes meglepetéseket, mert mindenki ajándékának története volt, ez adta meg a valódi értékét. Az ajándék tehát nemcsak maga a tárgy volt, hanem a mögöttes tartalommal együtt alkotott egységet, így nem tárgyiasult el az ajándékozás.

(a kép forrása)

Varga Anikó Eszter