A Campus Hungary ösztöndíjnak köszönhetően az elmúlt két hetet Finnországban, Turkuban tölthettem, elsősorban abból a célból, hogy az egyetemi könyvtárat feltúrva kiegészítő kutatásokat végezzek a doktori disszertációm megírásához. Azt hiszem, ezt a tervet maradéktalanul teljesíteni tudtam, ugyanis jó néhány igen hasznos tanulmánnyal lettem gazdagabb a két hét kutatást követően.

Bár órákig tudnék erről is mesélni, inkább az utazás másodlagos kérdéseivel foglalkoznék, nevezetesen azzal, hogy miket láttam és miket tapasztaltam Finnországban.

Az érkezésem egy kisebb sokkal kezdődött, ugyanis nekem, francia pékségeken szocializálódott lénynek érthetetlen módon sehol nem láttam a városban pékséget. Sőt, a boltba belépve is csak előre csomagolt tartós kenyerek hevertek mindenfelé. Aztán később persze kiderült, hogy nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek elsőre tűnt, csak jó helyen kell friss pékáru után kutatni. Az itteni ételek mellesleg nem jelentik a gasztronómia csúcsát (na jó, halat tudnak főzni, mondjuk a remek alapanyagból nem is nehéz), mert nagyjából minden étel ízetlen. Szóval jókat enni továbbra sem feltétlenül kell idejönni. Kivéve, ha ki akarod próbálni a skandináv McDonald’s-ot, a Hesburgert, ami annyira elterjedt, hogy az amerikai konkurencia nem is igazán tudta megvetni a lábát az országban.

A táj viszont ezzel szemben mesés. Finnország az ezer tó országa, de emellett az ezer szigeté is, Turku partvidéke legalábbis mindenképpen. A szikrázó napsütésben állni a tengerparton, és csodálni a szigeteken elterülő fenyőerdőket, életem egyik legmegnyugtatóbb élménye volt. Ráadásul szerencsém volt, hogy éppen aznap jó idő volt, az időjárás ugyanis megkergült: május elsején hajnalban hó, később pedig havas eső esett.

Ha már május elsejénél tartunk, meg kell említenem, hogy részese lehettem az itteni ünneplésnek. Ez jó finn szokás szerint már napokkal korábban elkezdődött, amikor is arra lettem figyelmes, hogy az egyetemen mindenki színes overallban van, amit különböző matricákkal díszítettek. Kiderült, hogy ez amolyan egyenruhaféle, aminek a színe karonként változik, és a matricák többségét természetesen valami ivóversenyen lehet kiérdemelni. Az overall amúgy azért kell, hogy melegen tartsa és megvédje őket az éjszakai duhajkodás során. De ami ennél is viccesebb, az a sapkázás hagyománya. Minden gimnáziumot végzett diák egy tengerészsapkát kap a végzéskor, amit árpilis 30-án este egyszerre a múzeum parkjában feltettek a fejükre, és utána két napig ebben mászkáltak. Megható volt látni, hogy nyugdíjas bácsik is büszkén viselik a fejükön a megsárgult sapkákat. Majd átvonultak a folyóparton lévő meztelen nőalakot ábrázoló szoborhoz, amit a fogorvosok egy óriási fogkefével jelképesen megmosdattak, majd szintén megsapkáztak. A program május elsején egy másik parkban elköltött brunch-csal folytatódik normális esetben – arról sajnos nincsenek információim, hogy a hóesés ellenére ezt megtartották-e.

Nagyon örültem annak, hogy erre a programra egy volt évfolyamtársammal, Annával, valamint az ő finn vőlegényével és a kutyájukkal, Bilbóval mehettem. Anna amúgy volt olyan kedves, hogy Helsinkibe is elvitt, ha már úgyis ment meglátogatni a nagypapáját. Nem hiszem, hogy túl nagy meglepetést okozok, ha azt mondom, hogy ott is leginkább a közeli Suomelinna-sziget tetszett a legjobban. Illetve volt szerencsém egy helyes piros-fehér finn házikóba is bemenni, amelyben a helyi hagyományőrző egyesület üzemeltet kávézót. Annak köszönhetően, hogy Anna tagja ennek az egyesületnek, szívélyesen beengedtek minket annak ellenére, hogy amúgy csak vasárnaponként lettek volna nyitva. Sőt, vendéglátónk még a hely történetébe is beavatott minket. A házikó amúgy közel van ahhoz a részhez, ahol Turku első temploma volt – ma már ez gyakorlatilag a város széle. 3-4 épületből áll a komplexum, korábban a papok itt gazdálkodtak és termelték meg maguk számára betevő falatokat. Idilli környezet, a kert végében a folyóval, középen pedig óriási fával és helyes tavaszi virágokkal. Azt vártam, hogy egy tündér vagy manó egyszer csak előbukkan valamelyik rönk mögül.

Turku egyébként Finnország korábbi fővárosa, és kitűnő elhelyezkedésének köszönhetően évszázadokon keresztül az észak kapuja, meghatározó tengeri kereskedelmi csomópont volt. A város történetét egy interaktív kiállítás keretében az Aboa Vetus Ars Nova múzeum mutatja be. A középkorból megmaradt néhány kőépület romjai között sétálva egy 10 éves kisfiú, Matti szemüvegén keresztül nyerhetünk bepillantást a középkori mindennapokba: zenét is hallgathatunk, sakkszerű játékkal is játszhatunk, a romok között megtalált állati csontokat is vizsgálhatunk. Sőt, egy konzolon még videojátékot is játszhatunk, ha helyesen válaszolunk a tárlat anyagából feltett kérdésekre, akkor segíthetünk Matti apjának felépíteni egy házat. Az Ars Nova elem révén pedig a múzeum további két szintjén kortárs művészeti alkotásokat tekinthetünk meg, így kapcsolva össze a múltat a jelennel.

Nagyon érdekes, hogy mennyire színvonalasak az itteni múzeum boltok: nem a szokásos giccsparádé jelenti a felhozatalt, hanem a skandináv praktikumot méltán tükröző csecsebecsék. Hasonló a helyzet a kávézókkal is, bár feltűnő, hogy mindenhol önkiszolgáló rendszer működik. És ha már Finnország, akkor a szaunáról is mindenképpen említést kell tenni. Tényleg mindenhol van. Általában a magánházakban ezzel fűtenek télen, ami azért meglepő. Sajnos a tengerbe vagy tóba ugrós változathoz nem volt szerencsém, mert csak a szállásomon lévő szaunát vettem igénybe, de az is egészen remek volt.

Ezenkívül pedig életem eddigi legbizarrabb élménye is ehhez az utazáshoz kötődik. Egy bátor mókusnak ugyanis szimpatikus lettem, vagy ahogy mozdulatlanul álltam és figyeltem őt, egész egyszerűen csak fának nézett. Mindenesetre egyre közelebb jött hozzám, közben pózolt és fixírozott a szemeivel. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy ráugrott a lábamra, mintha valami fatörzs lenne. Mivel ettől én önkéntelenül is összerezzentem, leugrott, de azért párszor még megismételte a mutatványt. Majd miután kiszórakozta magát, faképnél hagyott és elugrált.

Úgyhogy Finnország számomra innentől kezdve az ezer csoda országa is lett.