Merőben szubjektív leírás következik. Tavaly májusban vettem egy Amazon Kindle 5 ebook-olvasót. A motiváció addigra már rég megérett: egyre több ismerősnél láttam, egyre több pdf olvasásától egyre jobban érzékenyedett a szemem.

2013 májusában alakítottam magamnak egy olyan élethelyzetet, amikor már elkerülhetetlenül muszáj volt a vásárlás. Három hónap Lengyelországban (Borówiecben), idegen környezetben, az AupairWorld oldalon keresztül: ez nem volt ijesztő, az viszont annál inkább, hogy netalán megfelelő mennyiségű könyv nélkül maradok.

Amazon Kindle-t vettem, mert bár voltak olcsóbbak, azt az információt kaptam, hogy ez a legmegbízhatóbb minőség, és ezt veszik legtöbben a világon. Ha már elfogadtam azt a tényt, hogy a különféle szépirodalmi művek csupaszon, ugyanolyan kinézettel tárazódnak el egy digitális könyvtárban, rendesen be akartam állni a sorba: olyan olvasót akartam, amivel párbeszédbe lépek a világ ebook-olvasó-gazdáival. Hogy csak meglátom a kis könyvgépet valaki másnál egy villamoson, a világ bármely pontján, aztán egymásra mosolygunk, mert nálunk van a közös, ősi tudás az ebook-olvasók világáról. Legalábbis így képzeltem.

Megvettem és miénk volt a világ. Kis fehér bőrtok tette elegánssá a kinézetét, fehér lámpával (amit azonban még sosem használtam.) Bár gondom szokott lenni az elektronikus kütyük működtetésével, az olvasóval azonnal egymásra hangolódtunk. (Bocsánat a szerelmi retorikáért.) Öt beépített szótárral ékeskedett, köztük angol és amerikai Oxforddal, de volt német, olasz és francia szótár is benne. És emellett persze azonnal temérdek könyvvel tettem számomra még értékesebbé a kicsikét.

Sosem vásároltam ekönyvet az amazon.com-ról. Egy-két ingyenes könyvet azért szedtem le onnan, emellett szereztem ekönyveket kalóz módon is, de magam is alakítottam sima netes taratalmakat ekönyvvé a konvertálós módszerrel. (A Project Gutenbergnek köszönhetően, vagy a Digitális Irodalmi Akadémiáról például sok kincset őrizgettem.)

Februárban meghalt. Nem kapcsolt be többé. Nem tudom, miért: a napi több óra olvasáson kívül nem terheltem egyébbel, netezésre nem nagyon használtam, és sok szeretetet kapott tőlem. Az elmúlt időszakban javítás címén elkobozták tőlem: benne a sok könyvecskémmel, amiket széljegyzetekkel is elláttam. Nem tudták megjavítani, ma kaptam egy újat, ismét egyéves garanciával.

Ugyanolyan szép, könnyű, okos - de én ugyanolyan vagyok? Már tudom, hogy széljegyzeteket csak papírkönyvbe érdemes intézni, ha aztán majd felhasználni is szeretném őket. Azt is tudom, hogy nagy regények esetében - talán mert nem kapcsol be annyi érzékterület az olvasáskor - nem jegyzem meg ugyanolyan mértékben az ekönyvben olvasottakat, mint a papírkönyves tartalmakat. (Érdekes módon egy darab könyv tárolódott el a régin, Robert Merletől a Malevil, amit valaki ajánlott nekem. A halála előtti utolsó pedig, amit rátöltöttem, Sofi Oksanen Tisztogatás című regénye volt - ez talán szimbolikus lehet. Az írónő egyébként az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége lesz.)

Az új kicsikét megpróbálom a régi reinkarnációjának tekinteni, vagy legalább valami olyan metonimikus kapcsolatot feltételezni a két kis szerelmem között, mint amilyenről Mikszáth Kálmán Veréb Pál traktában című történetében olvashatunk. Drukkoljatok, hogy hosszú, gyümölcsöző kapcsolatban legyen részünk!

(Az itt látható kép az egyetlen, ami az előző kicsikéről a birtokomban van. Kertész Imrét olvastam éppen Gądkiban. Az írás részben búcsú tőle, részben az új köszöntése.)