A Gdanski Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán jártunk
Lévai Tünde útibeszámolója
A Waclaw Felczak Alapítvány januárban egy pályázatot hirdetett meg „Az Ígéret Földje” címmel. A pályázat célja, hogy lehetőséget biztosítson magyarországi felsőoktatásban tanuló hallgatók számára a lengyelországi egyetemi életben való részvételre, nemzetközi tapasztalatok szerzésére, kutatások elindítására. Kollégiumunkból négyen (Bodnár Bernadett, Lévai Tünde, Pintér Tünde, Sebestyén Edmond) két további hallgatóval kiegészülve (Mezei Tímeával, a Neveléstudományi Doktori Iskola hallgatójával, és Tóth Áronnal, a Milton Friedman Egyetem hallgatójával) sikeresen megnyertük a pályázatot! Ahhoz, hogy ez a tanulmányi út megvalósulhasson, természetesen egy minket fogadó intézménnyel is kapcsolatba kellett lépnünk, így lett úticélunk a Gdanski Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának Neveléstudományi Intézete.
Május 9-én, csütörtökön reggel nagy reményekkel, izgatottan útnak indultunk. Két teljes napot töltöttünk a Balti-tenger partján elhelyezkedő Gdansk városában, majd 12-én este érkeztünk haza Szegedre. A Neveléstudományi Intézetben nagy örömmel és nyitottsággal vártak minket, többek között a velünk kapcsolatban álló Jusztina Professzor Asszony és doktorandusz hallgatói.
Péntek reggel első találkozásunkat és egy rövid bemutatkozást követően máris egy konferencián találtuk magunkat a hallgatóság soraiban. Szerencsénkre angol nyelven is hallhattunk előadást, többek között Janusz Korczak munkásságáról, valamint a Lucifer-hatás lengyel egyetemisták körében végzett vizsgálatáról. A nap további részében folytattuk ismerkedésünket az intézet PhD-hallgatóival, akik körbevezettek minket az egyetem modern, szebbnél szebb épületeiben és könyvtárában. Miután megismertük az egyetemet, következett maga a város! Az este folyamán megcsodáltuk Gdansk főtereinek, óvárosának hangulatos pezsgését. Az utcazenészek, a friss tengerparti levegő és a számtalan étteremből kiszivárgó finom illat könnyen elvarázsoltak minket, így már egy rövidebb séta után feláldoztuk magunkat a lengyel gasztronómia oltárán. Megismerkedtünk a céklából készült borsch-hal, az ízletes pierogi-val, és megállapítottuk, hogy a lengyelek a sörfőzés tudományában is tehetségesek.
Másnap reggel, megújult erővel kezdtük a napot a Neveléstudományi Intézet egy hangulatos termében, ahol már vártak minket a doktoranduszok. A délelőtt során az egyik hallgató egy korábbi években végzett, iskolai konfliktuskezeléssel kapcsolatos kutatását prezentálta nekünk. Az előadás nagyon gondolatébresztő volt, egy izgalmas diskurzus alakult ki belőle, mely során meg tudtuk egymással osztani a mi hazai tapasztalatainkat, illetve a lengyel oktatás jelenlegi helyzetéről is sok információt megtudhattunk. A közös élményt egy közösen elfogyasztott ebéddel zártuk. A finom ebédet és egy hangulatos beszélgetést követően elbúcsúztunk egymástól. A napunkat ezután a szomszédos tengerparti városkában, Sopotban folytattuk. Egy barátságos, kifinomult és vendégszerető lengyel városkát ismerhettünk meg, gyönyörű tengerparttal övezve. Sopotból hazatérve még utoljára Gdansk addig nem látott városrészeit is körbejártuk. A hosszas sétát követően egy tradicionális lengyel vacsorával zártuk felejthetetlen utazásunkat. Vasárnap reggel az új tapasztalatokkal, pozitív élményekkel együtt indultunk haza Magyarországra.
Lévai Tünde