Miken is mentek keresztül azok, akik egy hónapig bezárójelezték az alkoholt? Az első jogosan felmerülő kérdés, hogy egyáltalán MIÉRT tették ezt?

A válasz pedig egy kicsit több rétű. A Száraz November - amit a britektől vettek át - Magyarországon másodjára lett hivatalosan meghirdetve a Kék Pont által. Ennek a játéknak vagy kihívásnak a legfőbb célja: felhívni a figyelmet a mértékletes alkoholfogyasztásra. Ezt úgy kell érteni, hogy az ember realizálja a közte és az alkoholfogyasztási szokásai közti kapcsolatot. Kicsit önmagába fordul, és új tapasztalatot szerezve megkérdőjelezi az addigi viszonyát az alkohollal. Egy hónapon át tartó bizonytalanság, megtörés, majd megerősödés. Az öntudat és az öntudatlanság kettős mércéje. A lét kérdésének boncolgatásai...

Valami ilyesmi volt a hivatalos magyarázat, amiért az emberek elfogadták a kihívást. De én nem!

Valahogy október vége felé jött velem szembe több kilóméternyi Facebook-hírfolyam görgetés után ez a száraz novemberes esemény. Nem is olvastam, hogy pontosan mi ez, csak annyit: „egy hónapig alkohol nélkül...”. Számomra azért volt szimpatikus a kihívás, mert én egész középiskola alatt alkohol nélkül buliztam, a szalagavatóig. Igazából csak kedvet kaptam egy kis nosztalgiázásra. Az is felbátorított, hogy azt képzeltem, milyen jó lesz együtt próbára tenni magunkat a haverokkal, csak mint kiderült, gyakorlatilag másodmagammal csináltam végig a hónapot egy csoporttársammal (több barátom is van). Első alkalommal, amikor megkérdezték, hogy miért nem iszok, a válaszom után éreztem bennük az enyhén megvető, értetlenkedő gondolatok cikázását. Ilyenkor kicsit megbántam, hogy kimaradok valamiből, és hagytam is volna a fenébe az egészet, csak hát ott volt a becsület és az elvek, és a novemberi kihívások. A No Shave Novembernél – habár azt is csináltam – nem tudok nagy látványosságot produkálni, így maradt a tikkadás. Szóval ezekkel a gondolatokkal kortyolgattam a kólát, a gyömbért, a teákat, a kávékat és a vizet. Meglepetésemre akadt olyan is, aki minden tiszteletét lerótta előttem, hogy mekkora ember vagyok, amiért egy hónapig nem iszom. A véleményezés jól esett, azonban nem tudtam ezzel azonosulni. Valószínűleg azért, mert november 3-a volt.

Nagyon érdekes tapasztalat volt az, hogy rádöbbentem, mennyi alkalmat találunk az iszogatásra. Nagyon sokat. Mikor döntöttem, nem is láttam benne a megmérettetést, mert belegondolva, egy hónapban 2-3 olyan alkalom van, amikor éjszakába nyúlóan bulizunk. Ezt nélkülözhetőnek tartottam. De nem vettem figyelembe a „ZH-k utáni”, „tanulás utáni”, a „csak úgy”, a „találtunk a szekrényünkben egy hatos pakk sört piros szalaggal átkötve, de jó lenne meginni, bár két éve lejárt”, a „nyílt egy új hely a TIK-kel szemben, avassuk fel”, a „Namiújság, gondnokúr?! focicsapat utolsó meccsének megünneplése ingyen házi pálinkával”, és a „még sorolhatnám” eseményeket.

Az elképzelésem egyébként nagyrészt stimmelt. Előjöttek a középiskolai nosztalgikus élmények, és nagyon élveztem. A bulizás utáni gördülékeny reggelek és a vastag pénztárca biztosította azt a löketet, hogy folytassam, hogy jó ez, kell ez. Szerencsére mindenki hamar elfogadta ezt az elhatározásomat, szóval az elejétől kezdve már kevesebb akadályba ütköztem.

Összegzésképp érdekes élmény volt ez a hónap. Ha egy egykredites szabvál tárgy lenne, gondolkodás nélkül felvenném, és biztatnék rá mindenkit. Alkohol nélkül is nagyon jó bulikon vettem részt, bár nyilvánvalóan kicsit máshogy dolgoztam fel az eseményeket, de ezt nem éreztem hátránynak. A hónap második felétől már egyáltalán nem teher volt, csak egy új rutin. November 30-án természetesen megvártam az éjfélt, és egy jó kis minőségibb sörrel zártam le ezt a hónapot, másnap pedig pótoltam az áhított forralt bort, amire egész novemberben sóvárogtam. De rombolásig nem ittam magam, és igazából nem is vágyom rá. Belegondolva, a berúgást nem hiányoltam egész novemberben, inkább csak azt, hogy egy fárasztó nap után beüljünk valahova, és levezessük a fáradalmakat.

Kovács Szabolcs Cselgő