Április 16-át írtunk, egy napsütéses tavaszi nap volt, amikor két fiatal szegedi egyetemista vállára vette a Kiskunság vidékét, hogy kiszellőztesse fejéből a szakdolgozat és a TDK-írás fáradalmait. Laptopjukat hátrahagyva hosszú út elébe néztek. Bizony a legnagyobb kihívást tűzték ki maguk elé: 70 kilométer gyalog a pusztában, ahol csak Józsi bácsi jár a traktorával. A tavaszi nap égető sugara pörkölte sápadt, eddig csak monitor által barnított bőrüket, melyet csak a süvítő alföldi szellő enyhített.

Kalandokból is jutott bőven - olyan homokvihart kaptak, amilyet korábban csak a 20 éve padláson pihenő Commodore beindításakor láttak. A fél táv teljesítéséhez segítettek Mariónak kiszabadítani a szél hercegnőjét a mocsárral körülölelt Csonka-torony börtönéből. A sivatagi homokbuckákon pedig oly könnyeden keltek át, mintha a Tisza habjain eveznének éppen. A távot egy kicsit megtoldották, míg a navigációs szoftver hibáit kijavították, és újraértelmezték az őskori technológiával készült, nyomtatott térképet. Térerő hiányában sokat beszélgettek, énekelgettek egymás közt, megismerték a Kiskunsági Nemzeti Park élőlényeit.

Ahogy a Nap nyugovóra tért és minden elcsitult, a megfáradt lelkek is már csak csöndben siklottak egymás mellett. A hold fényében pedig végre egyszer nem kódoltak, hanem a célba könnyed vízpárnákon lépkedtek be. Este most mese gyanánt nem kellett új algoritmust kitalálni a birkák számlálására, még a Windows búcsúzó hangja sem hiányzott. A következő hetekben a fájdalomtól járni nem tudtak, sőt a vízhólyagok egyre csak kínozták hőseinket, de ők már csak büszkén mosolyogtak a kalandon.

Így egy jó nagy adag habbal a mesém végére értem - arról, hogy hogyan gyalogolt le két informatikus 70 kilométert. Aki nem hiszi, járjon utána. Akinek viszont kedve támadt ilyen kalandon részt venni, hogy az unokáknak legyen mit mesélni, kérdezze meg Google bácsit a Kiskőrös Petőfi túra kulcsszóval. Zárásnak pedig álljon itt pár ízelítő kép:

Fotók forrása: Túrafotók Facebook oldala

Mester Abigél