2016. már 01.

3 TÉNY, amit eddig nem tudtál az Eötvösről

írta: lhgergo
3 TÉNY, amit eddig nem tudtál az Eötvösről

Az elmúlt három és fél évnyi eötvösösségem alatt nem egy felfoghatatlannak tűnő részlet ragadta meg természettudományokhoz szokott gondolkodásomat a kollégiumban, melyeket jó TTIK-s hallgatóként természetesen igyekszik meg is magyarázni az ember - több-kevesebb sikerrel. Íme három olyan eset, amikor sikerült minden kétséget kizáróan megtalálni a választ e rejtélyekre.

Sávszélesség? Ami a csövön kifér!

Van rá esély, hogy páran már észrevették közületek, de a csapból folyó víz zavarossága rendszeresen változik - a még szemfülesebbek pedig azt is kiszúrhatták, hogy fényáteresztő képessége fordított arányban áll az éppen elérhető internetkapcsolat minőségével. Az Eötvösben ugyanis műemlékvédelmi okokból nem volt lehetősége a kollégium vezetőségének a vezetékes hálózat kiépítésére, így a meglévő csövekre kellett szorítkozni a modern információs technológiák bevezetésekor (ráadásul lépéskényszerben voltak - a 90-es évek végére ugyanis már a csapból is az internet folyt). A szobákban található ethernetaljzatok valójában egy ugyanabban a helyiségben elhelyezett vevőegységhez kapcsolódnak, melyek a jelet a radiátorból fogják. És miért dugulnak el időről-időre a lefolyók a konyhában? Természetesen a sok macskás videótól!

dsc02822-jsz-lq.JPG

A http://www.eotvos.u-szeged.hu/ egy bögre vízben betöltve

A kollégium emellett megőrizte a korábbi évtizedekben jól bevált kommunikációs rendszereit is, így ha a szobátokban nem is megy az internet, akkor sincs ok az aggodalomra. A második vagy negyedik emeleten csak meg kell nyitnotok egy ablakot (nem, nem a Windowsban, hanem fizikailag), és máris használhatjátok a vészhelyzet esetére fenntartott IP over Avian Carriers (postagalamb) rendszert. A második emeleti folyosói ablak alatti szekrénykékre se véletlenül kerültek Gallus gallus messengericus egyedek rajzai - az internet előtti időkben az itt tartott távolsági kakasok biztosították a kollégisták levelezését. Leváltásuk mellett a lakók személyiségi jogainak megsértése szólt - mindent szétkukorékoltak.

dsc02820-jsz-lq.JPG

A vésztartalék kommunikációs rendszer. Macskás videók nézésére ez sem alkalmas, ugyanis az adathordozók megijednek a rájuk bízott adatfolyamoktól.

A csocsóasztal kriptofaunisztikája
Több évnyi számítógépes szimuláció és kísérletezés se bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy a nagyterem csocsóasztalán tapasztalható paranormális jelenségeket elfogadható módon magyarázzák. A labda teljesen váratlan irányváltásait, teleportálását, eltűnését az asztalról egyesek a gravitációs hullámoknak és a tér görbülésének tulajdonítják, mások emögött is az enyveskezű huncutkát látják.
A kriptozoológiai megközelítést támogatók állhatnak közelebb az igazsághoz, azonban a rejtély nem az asztalban, hanem a golyóban van. A Szent-Györgyi Klinikai Központ, valamint az SZTE Kriptozoológia Tanszékének munkatársai ugyanis alapos viszgálatnak vetették alá a játékszert, mely legnagyobb megdöbbenésükre egy miniatűr emlőst tartlamazott. A golyóban élő különleges macskaféle, az indonéziai gubacsmacska (Felis gallus var. indonesiensis) hazánkban nem őshonos, és eredeti élőhelyén, a délkelet-ázsiai szigetvilágban is csupán már csak pár százas állomány maradt fenn belőle. Az egyelőre nem tisztázott, hogy az állat milyen módon került az országba, de az elmúlt években publikált matematikai modellek alapján már valószínűsítették, hogy az egyre nagyobb mértékeket öltő fakitermelés eredeti élőhelyükről való elvándorlásra kényszeríti őket. A nagy távolságok megtételét elősegíti a trópusi országokban oly elterjedt játékgyártás, melyekkel foglalkozó üzemek a szigorú európai szabályozásokkal szemben sokkal lazább biztonsági előírások szerint dolgoznak (ld. a mecseki tigris esetét, mely valójában egy plüssállatszállítmánnyal érkezett az országba). Ez azonban még mindig csak spekuláció - a genomikai vizsgálatok továbbra is folyamatban vannak, melyek végén még az is lehet, hogy azonosításra kerül az első európai gubacsmacskafaj!gubacsmacska_1.png

Az első röntgenfelvétel a kollégium gubacsmacskájáról

Csúszda a csúszás ellen

Az épület eredeti tervei szerint az nem csupán lakhelyéül szolgált volna az egyetemi diákságnak, de egyben kikapcsolódási és szórakozási lehetőségeket is biztosított volna. Bár ez bizonyos mértékben meg is valósult, azonban jó tudni, milyen be nem fejezett létesítmények fokozhatták volna még a kollégisták kényelmét. A negyedik emeleti, a szárítószobával szemben található, "VÉSZKIJÁRAT" feliratú ajtó mögött valójában egy csigalépcső húzódik, melyből kiinduló alagútrendszer elér egészen a Tiszáig. Az eredeti koncepció szerint azonban nem gyalogos közlekedésre tervezték a járatot - egy rekordhosszúságú csúszda végén a vizsgaidőszaki kánikulától szenvedő hallgatók a Tiszában csobbanhattak volna. Az alagút bejáratát a "nem túl lelkes betontömb" rejti, a legutóbbi partfalfelújítás során pedig véglegesen befalazták, így az eredeti tervekben szereplő funkcióját valószínűleg már sose töltheti be, a negyedik emeleten lakók nagy bánatára.

 dsc07667-jsz-lq.JPG

Itt csobbanhatnának ma is az eötvösösök - ha lenne min és lenne hova

Balogh Gergő

Szólj hozzá

humor áltudomány tény urban legend eötvös loránd kollégium eötvös koli