2015. sze 30.

Görögországban voltam a válság közepén (I. rész)

írta: Szili Petra
Görögországban voltam a válság közepén (I. rész)

Idén én is megkaptam életem első hallgatói mobilitási élményét (vagy valami olyasmit), amelynek keretében majdnem hat hetet töltöttem Görögországban. A következő rövid cikksorozatban elmesélem, miket tapasztaltam ebben az időszakban.

 

2000px-flag-map_of_greece_svg.pngHogyan kerültem Görögországba?

 

Sajnos nem igazán tudok nektek reklámozni semmilyen szuper ösztöndíjprogramot vagy ilyesmit, mert a többségét a dolgoknak magam tapostam ki és intéztem el. Az apropója az útra kelésemnek az volt, hogy benne vagyok a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány Szent-Györgyi Diák ösztöndíjprogramjában, ami lényegében egy motivációnövelő kísérlet a kutatás iránt érdeklődő fiatal orvostanhallgatók számára. (Én biológusként a témavezetőmnek meg a diákolimpiai eredményemnek köszönhetően kerültem be.) A program egyben mentorprogram is, amelyben a hazain kívül néhány külföldi mentorral is lehet és kell kapcsolatot tartani. Január körül megkerestem azzal a témavezetőmet, hogy szívesen töltenék a nyáron időt valamelyik külföldi mentoromnál, ő segített felvenni vele a kapcsolatot, és miután az athéni partnerünk jelezte, hogy tud fogadni, megkezdődtek a szervezkedések.

 

Mit ne mondjak, nem volt egyszerű szállást találni Athén tengerparti külvárosában, főszezonban, egy hónapra, megfizethető áron. Sajnos a kutatóintézetnek, amely fogadott, nem volt szállása ilyen esetekre, de azért a laborban dolgozók segítettek nekem a keresésben. Végül az ő ajánlásukra néztem meg az Airbnb nevű oldalt, amelyen keresztül közvetlenül a tulajdonosoktól bérelhetsz szállásokat a világ bármely pontján. Ezen keresztül találtam egy lakást elfogadható távolságra a munkahelyemtől, amely még tűréshatáron belül volt az árát illetően. Mint kiderült, egy nagyon szép helyre kerültem a város egyik legpuccosabb külvárosi negyedébe, a lakáshoz kert tartozott, és tizenöt percnyi sétára volt a tengerparttól. Hogy rentábilisabbá tegyük a költségeket, úgy döntöttünk, egybecsapjuk az utamat a családi nyaralással, így odafelé a szüleimmel utaztam le, akik két hétig nálam pihengettek. Eredetileg úgy volt, hogy repülővel megyek haza, de aztán kiderült, hogy az a társaság, akikkel még gimnazistaként gyakran jártam buszos-sátras körtúrákra, pont fel tudnak venni Athénban, így velük még egy hétig utaztam.

 

Mit csináltam Görögországban?

 

A Fleming Biológiai Kutatóintézetben töltött kicsit több mint négy hetem alatt nagyjából egy hallgatói nyári szakmai gyakorlatnak megfelelő dolgokat műveltem: a kutatócsoport tagjai egyenként elmagyarázták nekem a saját projektjüket, és nézhettem őket munka közben. Utóbbira gyakran nem tartottam igényt, mivel jártas vagyok azokban az alap technikákban, amelyeket napi szinten használtak. Ezzel amúgy alaposan megleptem őket, elmondásuk alapján a tudásom jóval túlhaladta a görög BSc-n végzett hallgatók szintjét, ahol a jelek szerint szinte egyáltalán nincs gyakorlati oktatás. De állítólag még mindig jobb a helyzet, mint a franciáknál, ahol MSc-n se nagyon van. Továbbiakban minden héten megjelentem a szintszemináriumokon és a labormegbeszéléseken (egyiken elő is adtam a kutatásomról), valamint persze kísérleteket is végeztem… mivel ők egerekkel dolgoznak, én meg nem, így itt volt olyan dolog, amit először próbálhattam ki. A laborban nagyrészt angolul beszéltünk, bár a csoportvezető pont tudott magyarul (a szülei kis hazánkba emigráltak a diktatúra idején), és a szomszéd laborban is dolgozott egy magyar hölgy, akivel rendszeresen beszélgettem.

 

Maradt azért mindemellett elég sok szabadidőm, esténként hűségesen elmentem fürödni a tengerbe, hétvégéken pedig várost néztem és utazgattam.

 

A válság margójára

 

Természetesen minden egyes rokon, barát és ismerős, aki megtudta, hogy épp az EU-val folytatott tárgyalások kellős közepén szeretnék ilyen sokáig Görögországban tartózkodni, kicsit úgy gondolta, elment az eszem. A leggyakoribb kérdés, amit megkaptam, hogy nem félek-e egy pénzügyi összeomlástól. Hát én nem féltem, de lehet, csak azért, mert naiv vagyok, mindenesetre én úgy gondoltam, hogy majdcsak meg fogják oldani ezt a helyzetet civilizált ember módjára. Ha meg mégsem, biztos nem úgy hajítják ki a görögöket az eurozónából, hogy egyik nap még lehet euróval fizetni, másnap meg már válthatom be az egészet semmit sem érő drachmára... hiszen sok környező országban elfogadják az eurót fizetőeszközként, annak ellenére, hogy nem tagjai az uniónak.

 

Szerencsére igazam lett, és azok jártak rosszul, akik esetleg lemondták a nyaralásukat a bizonytalanság miatt. Turistaként abszolút semmit sem lehetett érezni a válságból, főleg persze azért, mert bőségesen készültünk készpénzzel, de a bankkártya-használatot külföldieknek egyébként tényleg nem korlátozták, szóval akkor se lett volna baj, ha nem ekkora tartalékkal vágunk bele a kalandba.

 

Én persze, mivel görögök között töltöttem az idő nagy részét, kicsit többet láttam dsc_0480.JPGabból, ők hogyan élték meg ezt az egészet. Mondjuk a legdrasztikusabb változás az életminőségükben nagyjából az volt, hogy a kísérletek szüneteiben nem a facebookot nézegették, hanem Cíprasz beszédeit hallgatták feszült figyelemmel, illetve az egyik nő nem jól osztotta be a pénzét, és ezért nem tudta feltölteni a telefonját. Ennek ellenére meglehetős pánikhangulat uralkodott, szinte mindenkinek a munka utáni programjai között szerepelt elzarándokolni a bankautomatához, ahol felvehette a napi 50 euróját, és a magyar munkatársam mesélte, hogy ők a család minden mozgatható pénzét magyar bakszámlákra menekítették át.

 

Mégis, a leginkább úgy érződött számomra a válság, hogy állandóan, mindenkivel politikáról kellett beszélgetni. Hosszú távon ez épp eléggé idegesítő volt, hiszen ezt a témát itthon is kerülöm, de azért érdekes perspektívát szolgáltatott számomra, hogy én egy másik országból jöttem. A görögök nem igazán vannak képben a magyar viszonyokat illetően, így bármit mondtam, az az újdonság varázsával hatott rájuk (persze mondjuk egy-két sztereotípiát azért felszedtek, pl. hogy a magyarok között nagyon sok a náci és hasonló nyalánkságok). Mindamellett meg kellett állapítanom, bár mi sem vagyunk kispályások panaszkodásban, azért a görögök messze lepipálnak minket, megállás nélküli sopánkodási talentumuk egészen lenyűgöző. Azért azt egy kicsit viccesnek találtam, amikor rákérdeztem, hogy na, akkor mennyi is náluk a minimálbér, és kiderült, hogy háromszorosa a nálunk lévőnek…

 

Folyt. köv.

Szili Petra

 

 

 

Szólj hozzá

beszámoló Görögország eötvös blog