2015. máj 22.

Mindent megOSZTottunk

írta: Balázs Kata
Mindent megOSZTottunk

A szakkollégista utazik, tanul, ismerkedik

Az Országos Szakkollégiumi Találkozó egy kétévente megrendezett esemény, melyre a szakkollégisták szívesen zarándokolnak a legkülönbözőbb tájegységekről. Idén egyedül én képviseltem az Eötvös Kolit, de ez nem jelenti, hogy egyedül is lettem volna. Az Interkoll-üléseken és a Kommunikációs Bizottságban szerzett barátok, a korábbról ismerős és az új arcok mind ott voltak velem. Rettentően jó érzés, hogy az ember bárhová megy az országban, mindenhol van egy jó ismerőse.

11150152_1005368002830423_8890460626773118250_n.jpg

Az idei OSZT szervezői, a Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium és a PTE BTK Kerényi Károly Szakkollégium nagyon sokat dolgoztak azért, hogy egy olyan rendezvény kerüljön megvalósításra, amely kiszolgálja azt az igényt, hogy a szakkollégisták megmutassák, mivel foglalkoznak, ugyanakkor legyen arra is lehetőség, hogy egy családiasabb program keretében ismerkedjenek. Természetesen elmaradhatatlan Interkollal kezdődött az esemény, amit levezetésképp közös bográcsozással folytattunk, és a szakkollégiumokról szóló kvízzel zártunk. Nagy boldogságomra már a kvíz első kérdése az Eötvös Kolira vonatkozott.

befunky_collage.jpg

A szombati nap a konferenciáé volt: szakkollégisták előadásait hallhattuk a többszekciós, rendkívül színes programban. A plenáris előadások után az „Építészet és társadalom”, valamint a „Filozófia és irodalom” szekciókat volt szerencsém meghallgatni, ahová egytől-egyig izgalmas és friss témákkal jelentkeztek a szakkollégisták. Hála a lelkes és érdeklődő csapatnak, nagyon kellemes hangulatú beszélgetések alakultak ki egy-egy előadás után.

A konferenciacsomag az OSZT-os kézműves cukorka, póló, jegyzetfüzet és toll mellett egy belépőjegyet is rejtett magában, úgyhogy egy kis pihenő után a nyakunkba vettük a várost, és a gyönyörű Zsolnay Kulturális Negyed felé buszoztunk, ahol a Szegedi Egyetemi Napokhoz hasonlóan a Pécsi Egyetemi Napokat rendezték. Aznap este a Brains, a Pannonia Allstars Ska Orchestra és a Magashegyi Underground profi koncertjein bulizhattunk. Hazafelé leteszteltük, Pécsett is apokaliptikus a hangulat a közeli Mekiben. Az éjjeli buszon szépen lassan összegyűlt a csapat, és ugyan megbirkóztunk a lankákkal, mire hazaértünk a szállásra, de csodás volt másik szegedire találni, mikor egyszerre kezdtünk panaszkodni a légszomjunkról.

A vasárnapi jó hangulatú, közös reggeli és hosszú kacarászós ébredezés után mindenki visszatért a saját szakkolijába. Nagyon örülök, hogy az egyetemi tanulmányaim befejezése előtt még volt szerencsém részt venni egy OSZT-on, és mindenkit bátorítok arra, hogy két év múlva utazzon Pécsre, és ismerkedjen össze a többi jófej szakkolissal, tartson előadást, kérdezzen, és fedezze fel a várost!

Szólj hozzá

konferencia szakkollégium kerényi OSZT Országos Szakkollégiumi Találkozó Interkoll janus pannonius szakkollégium