2017. jún 01.

Fotócsütörtök - Kékóra a Mátyás téren

írta: tamasbellak
Fotócsütörtök - Kékóra a Mátyás téren

A korábbi bejegyzéseimben már többször írtam a napnyugta utáni, illetve napfelkelte előtti igencsak rövid időszakról (télen mindössze 15-20 percről van szó), mely kitüntetett szereppel bír a fotósok életében, köszönhetően a remek színeknek és az ebből fakadó utánozhatatlan hangulatnak. Folytatva a kékórás sorozatot, ezúttal a Mátyás téren magasodó Alsóvárosi Ferences Plébánia és kolostor épületeit céloztam meg, melyhez egy 8mm-es (halszem) optikát hívtam segítségül. Itt jegyezném meg, hogy már önmagában is érdekes megfigyelni a fények változását (pl. a halogénizzók a felizzás során zöldes fényben tündökölnek) és a háttér kékjének folyamatos mélyülését. Az utólagos fotófeldolgozás során pedig érdemes eljátszogatni a fehéregyensúly csúszkáival ("Temp" és "Tint"), ugyanis egészen érdekes hatást érhetünk el, ha elég kitartóak vagyunk kísérletezgetésben.

Fotó: Bellák Tamás

www.facebook.com/BellakTamasFoto

Szólj hozzá

kékóra Szeged fotócsütörtök Eötvös Blog Mátyás tér