Északi körutazás: hasznos tippek
Egy Krakkó-Stockholm-Helsinki-Tallinn-Riga-Vilnius utazás története III.
Előző két cikkemben (Krakkó-Stockholm-Helsinki, valamint Tallinn-Pärnu-Riga-Vilnius-Tartu) leírtam nagy vonalakban, hogy merre jártunk, most pedig írok pár tippet, hogy hol, mit, hogyan, mennyiért érdemes, legalábbis tapasztalataink szerint, a végén pedig külön is írok a balti államokról, mert amilyen gyönyörűek, megérdemlik a hírverést. :)
Hasznos:
- Mi négyen mentünk, ami minden szempontból optimális. A hajók kabinjai is 4 fősek voltak, valamint az autóbérlésnél is jól jött a néggyel való osztás, viszont még kényelmesen befértünk.
- Ha az északi városok (Stockholm, Helsinki, Turku, Tallinn, Riga, Szt. Pétervár) közt jár-kel az ember, ideális hajózni éjszaka, hiszen így egy kalap alatt megvan a szállás és az utazás is. Egy nap egy város, éjjel hajózás, majd a következő város. Ha tetszett, vissza lehet menni még egyszer. :)
- A balti országokra érdemes rászánni pár napot: Tallinn, Riga, Vilnius gyönyörű fővárosok.
- A három országban autóval a legegyszerűbb közlekedni: Tallinnban béreltünk olcsón autót, amit átvihettünk Lettországba és Litvániába is.
- Bár lehet, hogy mások mást gondolnak, de ha szűkös az idő, Helsinkit érdemes kihagyni leginkább, különösen, ha nem nyáron megy az ember.
Szállások:
- Krakkóban: Tara Hostel (olcsó, 3000 Ft alatt, jól felszerelt, aznap foglaltuk)
- Stockholmban és Helsinkiben nem aludtunk, a hajókon éjszakáztunk
- Hajók: 2 vagy 4 ágyas kabinok, utazás+szállás (5000-9000 Ft/fő)
- Tallinn: Old Tallinn1 Hostel, 4 ágyas szoba, közösségi tér (4500 Ft/fő)
- Riga: Mr Hostel, ez volt a legjobb szállásunk, közösségi tér, kedves tulajdonos, 4 ágyas szoba (3000 Ft/fő)
- Vilnius: Litinterp Guesthouse, szép környék, felszerelt, 4 ágyas szoba (3500 Ft/fő)
Árak:
- Budapest - Krakkó busz: 4500 Ft/fő
- Krakkó-Katowice transzfer: 3000 Ft/fő
- Katowice-Stockholm, ill. Stockholm-Budapest repülő: 6000-6000 Ft/fő, csomaggal együtt - Wizz Air (klubkártyával)
- Svéd transzferbusz (a reptér kb. másfél óra Stockholmtól) oda-vissza: 9000 Ft/fő
- Turku-Helsinki vonat: kényelmes, a legjobb utazásunk volt, kb. 2 óráig: 3000 Ft/fő
- Autóbérlés Tallinnban 5 napra: 28000 Ft összesen
- Kávé: 2-4 euró, Finnország és Svédország drágább
- Sörök: kb. 5 euró - az alkoholok jóval drágábbak északon az adózás miatt (kivéve a hajó boltjában, mert az vámmentes terület)
Kaják:
- Krakkó: Pierogi, lengyel nemzeti étel, Zubrowkával és valami piros szörppel: 1200 Ft
- Stockholm: Djurgarden városrészben húsgolyó vagy sült hering krumplival: kb. 5-6000 Ft
- Helsinki: a halpiac melletti Öreg Vásárcsarnokban tészta+hús+saláta: 5000 Ft
- Pärnu: Stefani pizzéria, serpenyőben sült pizza (isteni finom!): 2000 Ft
- Riga: Lido étterem, önkiszolgáló, nagyon finom dolgok, nagy választék, ajánlom: kb. 2000 Ft
- Vilnius: gombaleves kenyérben, Szoljanka leves, Zeppelin (hússal töltött krumplitészta golyók)
- Cesis (Lettország): Szoljanka leves, hús vagy hal krumplival, zöldségekkel, szósszal: 2000 Ft
- Tartu (Észtország): egy maffiafőnökről elnevezett étterem, olyan hangulatban, szintén hasonló menü
- Tallinn: óriáspalacsintázó: kb. 1500 Ft
Látnivalók a városokban:
- Stockholm (917.000 fő): Óváros, Királyi Palota, Vasa Museet (ha csak egy múzeumot néznénk meg az egész út során, ez lenne az, egy 17. században elsüllyedt, majd pár évtizede kiemelt óriási hajó szinte sértetlenül), Skansen - Djurgarden szigetén, Modern Múzeum (Picasso, Dali), Nobel Múzeum. További infók itt!
- Helsinki (610.000 fő): Halpiac, kikötők, Evangélikus templom és ortodox székesegyház (ezek eddig kb. egy helyen vannak), Sziklatemplom, Kamppi Fakápolna, Suomenlinna erődítmény (rendszeres hajójárat megy oda, nagyon izgalmas), Olimpia stadion és Sportmúzeum (sportrajongóknak), Vidámpark. Még infók a városról itt!
- Tallinn (410.000 fő): Óváros, Városháza tér, Várfal, Várkastély, Szűz Mária székesegyház, Alexander Nevsky Katedrális, Kadriorg Palota, Észt Szabadtéri Múzeum, Kiek a de Kok. Még több itt!
- Riga (700.000 fő): Szabadság emlékmű, Óváros, Szűz Mária Dóm, Szent Péter templom (fel lehet menni a tornyába), Feketefejűek háza, Pilsetas csatorna menti parkok, 5 méter magas szkafanderes majomszobor, szecessziós német épületek az Alberta ielán, skanzen, indokolatlan és eladó kutya-macska-elefánt szobrok szerte a városban (3900 euróért pl.). Még infók itt!
- Vilnius (532.000 fő): Óváros, Gediminas torony (egy domb tetején, a két folyó összefolyásánál, innen belátható az egész város, nagyon szép), Szent Anna templom, Katedrális, Bernardine templom és Bernardine park, Egyetem (Báthory István alapította), Trakai várkastély (kb. fél órára). Még Vilniusról itt.
Észtország:
- 1,3 millió lakos, 100 méter alatti átlagmagasság, sekély tavak és lápok, Német lovagrend (teutonok), német-dán-svéd-orosz-szovjet megszállás (kb. ilyen sorrendben, kijutott szegényeknek a jóból), Dalfesztivál 1869 óta, 1989-ben Daloló forradalom (2 millió ember élőlánca országok között).
- 65% észt, 25% orosz, 75% nem vallásos egyáltalán (legmagasabb arány a világon!)
- Tallinn Hanza város, gyönyörű, rengeteg látnivalóval és turistával
- Tartu 100.000-es egyetemi város, Pärnu 40.000-es, a legjobb északi strand és a legjobb pizzéria hazája, Narva 60.000-es város az orosz határon
Lettország:
- 2 millió lakos, szintén alacsony ország sok erdővel, balti nyelvcsalád (a litvánnal ketten), lengyel-svéd-szovjet uralom (nekik sem sokkal jobb), Livóniai Lovagrend, rengeteg kastély minden kisvárosban (Cesis, Sigulda)
- 62% lett, 27% orosz, 49% evangélikus, 28% ortodox, 20% katolikus.
- Riga Európa ékszerdoboza, rengeteg látnivalóval
- Nagyon finom sörök (pl. Brengulu), érdemes ezért is elmenni oda
- Daugavpils, Jelgava, Jürmala
Litvánia:
- 3 millió lakos, alacsony fekvés, tavak, mocsarak, erdők, sokáig egy ország a lengyelekkel, Jagelló királyaink is, szovjet megszállás a 20. században
- 82% litván, 7% lengyel, 5% orosz, 90% katolikus, 5% ortodox, 3% evangélikus
- Vilnius gyönyörű, lepukkantabb, mint Riga, de változatos, szép terek, macskaköves utcák, gyönyörű épületek
- Kaunas (400.000), Klaipeda (200.000)
És egy kis színes a végére:
- Az észtekkel ellentétben Lettországban és Litvániában nagyon vallásosnak tűnnek az emberek. Pár példa: Vilniusban a Hajnal-kapu alatt áthaladó sétálóutcán kb. minden ember hátrafordult és megállt keresztet vetni. Reggel sietős negyvenes, öltönyös ember bejön a templomba, lehasal, megpuszilja a padlót, majd feláll, és megy munkába. Rigában anyuka a templomban a hároméves kislányával végigpusziltatta az összes (!) szobor lábát, persze ő maga is. Ugyanabban a templomban egy idősebb néni egy nagy zsákból pakolt ki pici cukorkákat egy halomba, de minden egyes cukorkánál, miután lerakta, a biztonság kedvéért vetett mindig egy keresztet (kb. 300-szor biztos). Nem tudom, hogy nem fáradt el bele..
Győrffy Lajos