Egy hónap telt el az esemény (2016.10.22.) óta. A lila foltjaim elmúltak, a következő szezonra elkezdtem a felkészülést. De miről is van szó? A Tokajban rendezett Spartan Race-ről! Kezdjük az elején: mi ez a verseny?

2010-ben alapított versenysorozatról van szó, ami az OCR sport része. Az OCR alatt olyan, általában terepfutó-versenyeket értünk, ahol különböző akadályokkal is meg kell küzdeni a távok mellett. Amerikában egyre nagyobb hagyománya van ennek, hiszen a Spartan Race-en kívül közel egy tucat egyéb neves verseny van már a sportágon belül. A Spartan Race azért tűnik ki ezek közül, mert egy olyan brandet alakított ki, melyre a többi verseny nem volt képes. Ki ne akarná magát spártainak nevezni egy-egy verseny teljesítése után, és a hős 300-ak és Leonidász király helyébe képzelni magát? Na ugye. Mit is kell tenni egy ilyen érzésért? Először is eldönteni, hogy jelentkezünk egy versenyre. Viszont érdemes megfontolni, hogy melyik távot választjuk. Ha mind a három távot egy éven belül megcsináljuk, akkor Trifecta "törzstagok" lehetünk. Na, de melyek is ezek a távok?

Sprint: 5+km, 20+ akadály (vörös érem)

Super: 13+ km, 25+ akadály (kék érem)

Beast: 21+km, 30+ akadály (zöld érem)

Sajnos a kép nem saját, a legnagyobb távot még nem is mertem megpróbálni. Mint látható, minden befutó éremhez tartozik egy egyharmad érem, amiből a Trifecta érem jöhet ki. Szerintem gyönyörű, és nagyon kemény teljesítménynek számít, ha valaki meg tudja csinálni. (Vannak olyanok, akik évente többször is teljesítik a Trifectát... Instragramon egyszer láttam 10-szeres Trifecta érmet is. Igen, tízszer teljesítette egy éven belül mind a három távot.)

Hogy hogyan is készüljünk fel egy ilyen versenyre, azt egy másik cikkben leírom, de térjünk át magára a fő témára, a Spartan Race Super Tokaj-ra. Október 22. Borongós egy nap, a megelőző héten folyamatosan követtük az időjárás-jelentéseket. Szörnyűek voltak, egész héten szakadt az eső Tokajban és környékén. Dagonya lesz, gondoltam magamban. Egyre csak teltek az órák, a napok, és már Budapesten találtam magam, ahol egy ismerősömnél aludtam, reggel pedig a Népligetben találkoztam a bátyámékkal, onnan mentünk tovább. Tudtuk, hogy a közeli parkolók tele lesznek, így azonnal a legtávolabbiba mentünk, ahonnan egy piros kisvonat vitt minket tovább. A versenyközpont a Fesztiválkatlan nevű hely volt. Mindenhol spártaiak és a segítő csapatok. Hatalmas tömeg, mindenki különböző öltözetben (nincs meghatározva, miben kell menni, a bátyám rövidben volt, én hosszúban). Még volt nagyjából egy óránk, addig a fesztiválzónát fedeztük fel, majd beálltunk a rajthoz. Egy futamban 250 embert indítanak maximum. A hangulat csak fokozódott, az adrenalinszint növekedett mindenkiben. Hangosan szólt az AROO! Aki nem látta a 300 című filmet, annak ajánlom az alábbi zenét (ez a rajtzenénk).

Elindultunk. Nem számítottunk arra, hogy ez hosszabb és rosszabb lesz, mint hittük. Hogy miért? Szépen lassan elmesélek mindent, de hogy könnyebb legyen követni az eseményeket, íme a pályarajz. Mi ezt csak a verseny után 2-3 nappal látjuk, ilyenkor tudjuk teljesen összerakni a dolgokat a fejünkben. :)

Látható, hogy összesen 27 akadályunk volt, hivatalosan 16,5 km-en eloszlatva, gyakorlatilag a cipelésekkel együtt kb. 19 km volt, nagyjából 1.000 méter szintemelkedéssel. Tokaj hegyei nem kíméltek minket. De nézzük csak szépen végig a pályát! (A zárójeles számok az akadály számát fogják jelölni.) Mielőtt kiértünk volna a fesztiválkatlanból, egy abroncsszőnyeg (1) fogadott minket, utána az utcán futottunk egy keveset, és már érkezett is az alagút (2). Nem volt nagy akadály, csak figyelni kellett, hogy hova lép az ember, nehogy elcsússzon vagy megbotoljon egy kőben. A város főterén a kb. 1,8 m magas fal (3) átmászása következett, ahol kis futás után felfelé jött a memóriateszt. Ez szerintem az egyik leggonoszabb dolog, mert a verseny elején meg kell jegyezned egy kódot (esetemben 3WY5RC), amit a végén kell visszamondanod. Elkezdődött az erdei szakasz, amiről a cím is szól. Minden végig sáros volt, néhol a csúszós fajta, néhol a marasztaló (ez akarta többször is megenni a cipőmet). Hihetetlen boldog voltam, amikor végre felértünk. Ereszkedés előtt egy nagyjából derékig érő kötélfal (4) várt minket akadályként. Elkezdtünk ereszkedni az első hegyről, a szőlők mellett. Nagyon jól nézett ki, viszont hihetetlenül sáros volt - és ez már a csúszós fajtából. 

Felfeléút a hegyre, kb. 2 km hosszan ilyen terepen

Szép a táj, így pózolni is kell előtte

Amint megtörtént az ereszkedés, jött az egyensúlyakadály (6). Könnyűnek hangzik? Kb. 2 kg sárral a cipődön, szélben nem annyira az! Főleg, hogy még ha tiszta is a cipőd, terepfutó cipőben nem a legjobb egy kb. 4 cm széles lécen egyensúlyozni. Leestem, jöhetett a büntető. 30 darab burpee. Ez lényegében egy 4 ütemű fekvőtámasz, ahol a végén fel kell ugrani és tapsolni. Nem egy leányálom. Mikor végeztem, ismét fel a hegyre. Ez már egy fokkal jobb volt, "kicsit" járhatóbb volt az út. A csúcson egy frissítőpont állt, és egy 2,1 méteres fal (7). Ereszkedés közben máris egy akadályba ütköztünk, ez volt a farönkcipelés (8). Azt hittem nehezebb lesz, de kiderült, hogy csak jó súlyeloszlású rönköt kaptam. Mentünk, mendegéltünk tovább, egy hatalmas bányához értünk. Gondoltam magamban, itt valamilyen cipelés lesz. Tévedtem, majomlétra volt a következő (9). Megpróbáltam, több fokot sikerült megcsinálni (2-őt), amikor végül leestem, és mentem büntetőzni. Itt volt az, amit szívesen kihagytam volna. Az egyik versenytársnőm rosszul esett le, és nyílt bokatörést szenvedett. Sajnos ez benne van a Spartan Race-ben. Ha minden jól megy, áprilisban már újra jön versenyre! Az ilyen pillanatok voltak a verseny során, amikor elgondolkodtam a feladáson. De nem lehet, mert ha más nem, azokért végig kell csinálni, akiknek nem sikerült! Kb. 10 méterrel odébb volt a tricepszrúd (10), ahol megint csinálhattam a büntetőmet egy rossz mozdulat miatt. Mikor mentünk tovább, meglepően keveset kellett ismét futni, és következett az újabb akadály, egy invertált fal (11). Ez lényegében egy kb. 45 fokban döntött fal, amit a hegyesszög felőli oldaláról kell megmászni. Remélem, mindenki el tudja képzelni. Sokat viccelődtünk vele, hogy meg kell majd látogatni az Áldó Jézus szobrot, de amikor egy kb. 15 kg-os vödörrel (12) a nyakamon kellett megtenni, már nem volt olyan vicces. 

Örültem, amikor letehettem a vödröt, de hamarosan következett egy olyan akadály, amilyet még nem láttam élőben: Atlasz cipelés (13). Fogsz egy sziklát (15-20 kg ismét), átviszed a pálya másik felére, 5 burpee és ismét cipelsz. Reménykedtem, hogy ennél rosszabb nem lesz, de a rémálmom is jobb: bányató, és abban egy fal (14-15). Mit is jelent ez? Egyrészt elég hideg volt a víz a maga 4°C-ával, másrészt a fal a derekamig ért. Második próbálkozásra sikerült is átbújnom alatta. Minél gyorsabban ki a vízből, fel a kötélen (16) a hegytetőre, ahol már nap is volt. 

Máig kiráz a hideg, ha ezt a képet látom. Szerintem érthető, miért! Ismét fel a hegyre az erdőben, majd az egyik kedvenc akadályom jött, a szögesdrót (17) alatti kúszás. Hihetetlen vicces cuppogó sárban kúszni hason. Lehet, csak az én perverzióm. Ekkor találtunk olyan szőlőst, ahol volt még néhány fürt fent. Hát mit mondjak, finomak az aszúszőlők. Lehet, nem lesz nagy a termés idén. Erdő, szépen lassan elkezd lemenni a nap. Elértük a második frissítőpontot, nekünk még éppen hogy jutott víz, sokaknak már nem. Nem sokkal utána következett a 2,4 m-es fal (18). Számomra ez még segítséggel is nehezen ment, de megcsináltam (a tériszony a legjobb dolog egy ilyen versenyen). A következő két akadálynál (19-20) meglepett, hogy "egybeépítették". A homokzsákcipelést tudtam, hogy milyen: fel a hegyre, le a hegyről kb. 20 kg-mal. De hogy az OUT-tal párosítani, ilyet még nem láttam. Ja, mi az az OUT? Over, under, through, vagyis felette, alatta, át. Kisebb falakon kell így átjutni. 

Igen, itt már egy kicsit sáros és fáradt voltam. Kiderült, hogy mindjárt vége, ez adott egy kis motivációt. Menet közben néhány társunkat kisegítettük vízzel, ivózsákunkban még volt elég tartalék. 100 méterrel az utolsó hajrá elkezdése után belefutottunk a kötélhálófalba (21), ez két fa közé kirakott kötélháló. Fel kell menni, átmászni,  a másik oldalon pedig le. Kicsit sem mozog, teljesen stabil szerkezet, főleg ha 5 spártai tartja oldalanként. Végre ereszkedés következett, de jött a kötélmászás (22) akadály, ahol ismét büntetőztem. Felgyorsultak a dolgok, a távolból hallottuk a Fesztiválkatlan hangjait. Félúton lefelé vissza kellett mondani a memóriakódunkat (23). Tovább ereszkedtünk, ekkor már a zenét is lehetett hallani. Eljött a dárdadobás (24). Erről tudni kell, hogy a világ versenyzői közül nagyjából 5%-nak sikerül. Nekem véletlenül ment (tényleg véletlenül állt bele jól). Pontosan mellette volt a Herkules húzás (25). Ennek a lényege, hogy egy nagyjából 60 kg-os homokzsákot kell egy csigával felhúzni. Mi itt a bökkenő? Hát, amit az elején is írtam a cikknek, néhány napja csak szakadt az eső. Az már nem 60 kg-os volt, és a talajnak is annyi volt már addigra. A többiek segítségével sikerült felhúzni, de a visszaeresztésnél ketten fogtak le. Köszi, srácok! Elkezdődött a végső ereszkedés - legalábbis azt hittük. A maradék kb. 500 m-t egy óra alatt tettük meg. Mint kiderült, az utolsó hegyfal meredek, viszont csak 1 kötelet raktak ki az ereszkedéshez. Már erősen lemenőben volt a nap, és kezdett hideg is lenni. Annyi előnye volt az ottlétnek és az ereszkedésnek, hogy megismerkedtem egy kedves soproni Spartan Amazon-nal, akivel megbeszéltük, hogy a következő versenyeken lesz közös fotó (Tamara, tudod hogy be fogom hajtani ;) ).

Jött még egy kombinált akadály, a majomlétra-multi-rig (26). Az első része ugyanolyan, mint a már fent említett majomlétra, csak itt felfelé és lefelé is kell menni a fokokon, nem csak vízszintesen. A multi-rig pedig egy aljadék feladat: az első része egy alumínium rúd, utána 3 gyűrű, majd 3 kötéldarabka és egy csengő. Volt olyan spártai, aki elvétette a csengőt, és ezért kellett büntetőznie. Több ilyet is láttam, miközben büntetőztem. Végül egy nagy A betű kötélháló (27) jött, és megérkeztünk a célba.

Hiányoltam a tűzugrást, mert szerintem az a legfeelingesebb "akadály" mind közül. De beértünk, megkaptuk az érmet, a pólót, a banánt és a csokit. Hihetetlenül jó érzés volt. Még egyszer kitoltam a határaimat, legyőztem a félelmeimet. Mikor mindennek vége volt és megkaptuk a váltóruha pakkunkat, akkor jött szerintem az egyik legviccesebb rész, a zuhanyzás. Tudni kell, hogy mindenki egy helyen zuhanyzik, és lényegében egy slag van szétosztva. Visegrádon egy "kicsit" hideg volt, de itt se volt sokkal melegebb, csak már jobban hozzá vagyok szokva a hideghez, és szerencsére viszonylag kevés helyen kellett magamat lemosnom.

Összességében mondhatom, hogy egy baromi kemény és hosszú verseny volt. 6 óra 53 perc alatt teljesítettük, ami nem mondható jónak, de a következő szezon messze jobb lesz! Akit szeretné valamilyen szinten átélni, milyen is volt a verseny, íme két videó. AROOO! 

Nyerki Emil