Kutus Bence, kollégiumunk hallgatója ezúttal egy eddig méltatlanul mellőzött polihisztor életrajzával ismertet meg minket.

Az emberiség a XXI. századra olyan mértékű tudást és ismeretanyagot halmozott fel, hogy mai világunkban a középkori vagy kora újkori polihisztoroknak alig akad párjuk. Emiatt igazi ritkaság, hogy a XX. században élt egy ember, aki egész életét és minden tehetségét a tudományok, a művészetek és a politika szolgálatába állította, és olyan szerteágazó tudásra tett szert, ami párját ritkítja a mai napig. Valószínűleg kisebb ismertsége (de nem kisebb tudása) miatt nem ő lett az évszázad embere Albert Frank Einsteinnel szemben. A Time magazin által felállított sorrend azonban a legkevésbé sem csorbítja érdemeit. A kérdéses személy pedig magyar származású, így kétszeresen is büszkék lehetünk rá. Halálának ötödik évfordulója alkalmából három részben szeretném összefoglalni életét és elért eredményeit.

Gyermek- és ifjúkor (1919–1950):

A. T. S. Ross (eredeti neve nem ismert) 1919-ben született Budapesten, egy ötgyermekes család nyolcadik tagjaként. Édesapja William Shakespeare velencei drámaíró és kalmár; ismert művei közé tartozik például az Alfa Rómeó és Béta Júlia; a Helmut, sváb királyfi; a Bihar és az Othello Maligán. Hírnevét mutatja, hogy keresztneve több országban is elterjedt (például William Wallace, Wilhelm Tell és Kertész Vilmos). Édesanyja Anne Hathaway Oscar-díjas angol színésznő (filmjei közül említést érdemel A nyomoroncok, Az ördög Pravdát visel vagy A sötét lovag rizsái). Nagyanyja Helen Mirren (ő mindig valamilyen dámát alakít). A család apai ágon a történelmi Frangepárd családig, míg anyai ágon az ír Lear királyig vezethető vissza.

A gyermek korán, 1616-ban veszítette el édesapját, alakja sokszor felbukkan későbbi műveiben. Már kétévesen megmutatkozott zenei tehetsége, amikor sikerült elhangolnia a régi, családi zongorát. Az így megszólaló hangszer hangskálája teremtette meg az alapját a XX. században népszerű, disszonanciára épülő zeneműveknek. A. T. S. Ross nem sokkal ezután megalkotta az Egy évszak, Két évszak, Három évszak című opusokból álló trilógiáját – Vivaldinak emiatt kellett a Négy évszak címet választania. A zenemű páratlan sikert aratott – máig sem ismeretes, hogy kik között. Tiszteletből vezetéknevének olasz formáját viseli egyik rajongója, G. A. Rossini, aki olykor maga is komponál. A kisfiú a zenei sikert követően az élővilág felé fordult: lakóhelye faunáját tanulmányozta, elsősorban a hüllőket. Hatéves korában három, gőtékkel kapcsolatos tanulmánya (tarajos, pettyes, volfgang) tette ismertté a nevét a biológusok között. Ő fedezte fel először (és mind a mai napig utoljára), hogy a polip névre hallgató octopus az egyetlen nyolclábú rovar.

A mélyvízi természetbúvárkodás után általános iskolába járt. Az eltöltött egy hónap alatt azonban kiderült, hogy jóval többet tud nemcsak a többi gyereknél, de tanárainál is (utóbbi kijelentését több helyen is olvashatjuk önéletrajzi könyvében). A későbbi interjúiban szívesen emlékezett vissza az iskolai évekre. Tízévesen fordult érdeklődése az irodalom felé. Első sikereit műfordításaival aratta: ő ültette magyar nyelvre Petőfi Sándor A helység fakopácsa és a Nemzeti hal című művét, Arany János Letészem a hantot című versét, valamint Kodály Zoltán Harvey János című daljátékának szövegét (állítása szerint a zenéjét is ő szerezte) és Szirmai Albert Mágnes Miska című operettjének librettóját. Műfordításainak legismertebb darabja Bulgakov Mihály Mester és Margarinkrém, valamint Baum Ferenc Ózon, a nagy varázsló című regénye. Tőle ered többek között Búvár Mund legendája is. A fordítás során kiválóan megtanult angol, francia, olasz, orosz, német és szanszkrit nyelven. A műfordítói pálya után saját verseket írt. Első verseskötete 1943-ban jelent meg Nappalok és éjszakák a harmadik világháborúban címmel, mellyel Kossuth-díjat nyert. A kötetben szerepel a világhírű epikus költemény, A csótányok mennybemenetele. Elismerésként a Magyar Rovartani Társaság tagjai közé választotta.

Verseit követően nyolc éven keresztül prózai műveket írt. Nagy tisztelője volt az amerikai költőnek, Walt Whitmannak (szleng átültetésben Walter White), hatását több alkotásában is kimutatták az irodalomtudósok (Plagizátor, 5. évfolyam, 120–124. oldal). Emiatt választotta elbeszéléseit összefoglaló kiadványa címéül a Leaves of Günter Grass-t, ami 1946. március 5-én jelent meg. Winston Churchill orosz nagykövet nyitotta meg a könyvbemutatót, miután elmondta híres fultoni beszédét. Egy évvel később, 1947-ben jelent meg Sokan vagyunk, de nem kevesen című nagyívű regénytrilógiájának első négy része. A regények az emberi kultúra fejlődését követik végig az ősrobbanástól Eminem N-kór albumának megjelenéséig. A történet többek között olyan eseményeket és fogalmakat jár körbe, mint az első ősember által komponált zene, Arisztotelész étkezései, Luther Márton kalapja, René Descartes bajsza, a polinéz világbirodalom kialakulása vagy a budapesti nyolcadik kerület kiépülése. Az 1950-ben kiadott utolsó darabban olvasható az író híres szállóigéje: „Isten márpedig nem én vagyok.” Ezzel az olvasók és kritikusok mindmáig maradéktalanul egytértenek. Utóbbiak dicsérik a főszereplő, Élő Flóra részletesen kidolgozott karakterét és a társadalmi változásokra teljesen érzéketlen személyiségét. A regényfolyamával gazdag életutat maga mögött tudó A. T. S. Ross ekkor kezdett el politikával foglalkozni.

Kutus Bence