Egyik ismerősöm még tavaly említette, hogy érdemes lenne egyszer lefotóznom a szegedi napfelkeltét. Ezidáig nem sikerült ilyen képet készítenem - főként saját lustaságomnak köszönhetően. Nemrég azonban hajnali háromkor arra keltem, hogy akármennyit is csapok le a szobámban lakó szúnyogokból, csak egyre többen lesznek. Hiába próbáltam visszaaludni, zümmögésüktől nem sikerült, úgyhogy inkább nekivágtam bicajjal az ébredező (inkább még szunyókáló) Szegednek. A fények tényleg egészen mások voltak, mint naplementekor, de az igazi meglepetés akkor ért, amikor megérkeztem a Maros-töltésre, ahol a tájat vastag ködréteg borította. A fenti kép kicsit később készült, amikor már a Nap is előbukkant az ártéri erdő fái mögül.

Balogh Gergő