2014. már 18.

Érzékenyítő program a kollégium falai között

írta: SZTE Eötvös Loránd Kollégium
Érzékenyítő program a kollégium falai között

Róka Éva óvódapedagógia-gyógypedagógia szakos hallgató a Földházi Brigitta szervezte érzékenyítő programról mesél.

erz.jpgFogyatékos? Akadályozott, vagy fogyatékossággal élő? Tettünk fel magunknak talán mindannyian ezt a kérdést, hiszen ezek azok a fogalmak, amelyeket egy egészséges embernek is „illik” tudnia. Földházi Brigitta, IV. éves gyógypedagógus hallgató, kollégiumunk egyik tagja megtette azt a lépést, amellyel ezekre a kérdésekre megkaptuk a választ.

Az első napon beszélgettünk a fogyatékos életről, egy fogyatékos ember lehetőségeiről, mindezt játékkal, gondolattérképpel és filmmel. Kifejtettük saját véleményünket és tudásunkat, majd ezekre reagálva igyekezett Brigi minket a helyes út, nézőpont felé terelni.

Megismertük a 6 fogyatékossági csoportot, beszéltünk kialakulásuk lehetőségeiről. Számomra nagy élmény volt, hogy ezt a témát ilyen formában dolgoztuk fel. Habár ugyanazon a szakon tanulunk, én még nem kaptam ilyen játékos és élményekre alapuló magyarázatot! Brigi szuperül összeszedte mindazt, amit egy embernek tudnia kell alapszinten - és nagyon jó módszereket választott erre!

A nap végén pedig megnéztük a Temple Grandin professzornő életéről szóló filmet, akinél háromévesen diagnosztizálták az autizmus egyik formáját, az Asperger-szindrómát. A film teljesen élethű helyzetekben mutatta be azt, amit egy Aspegeresnek át kell élnie. Ajánlom mindenkinek, akinek vagy kis ideje, és egy értékkel rendelkező filmet szeretne megnézni, nézze meg, nem fog csalódni!

Róka Éva

Szólj hozzá

eötvös temple grandin eötvös kollégium eötvös blog érzékenyítő program