Gondolom, viszonylag kevesen vannak az internettel rendelkező népesség körében, akik egyáltalán nem hallottak Andy Weir A marsi című regényéről. A könyv saját jogán is már hihetetlen népszerűségre tett szert, de erre még rátett egy jó nap lapáttal az, hogy a megjelenése után kicsit több, mint egy évvel már mozikba is került a filmadaptáció, amit nyilván jelentős promóciós hisztéria kísért. Ha érdeklődsz iránta, akkor a következő ajánlóban adok néhány támpontot, ami alapján felmérheted, kell-e ez neked.

Gyorsan zavarjuk le, miről is van szó: A marsi Mark Watney asztronauta története, aki hosszadalmas kiképzések után végre eljut a Marsra. Öröme azonban nem tart sokáig, az expedíció hatodik napján egy óriási vihar a felszállóegység megsemmisülésével fenyeget, így az Ares 3 expedíció csapatának evakuálnia kell. Menekülés közben azonban Watneyt eltalálja a bázis egy darabja, a többiek pedig alapos okokból halottnak hiszik, ezért hátrahagyják. Mark azonban minden valószínűség ellenére életben marad, és amikor magához tér, egyedül találja magát a vörös bolygón, a segítség minden reménye nélkül.

Már a regény keletkezéstörténete is érdekes: mit ad Isten, Andy egy szép napon úgy döntött, science fiction regény írásába kezd. A készülő munkáját fejezetenként feltöltötte az internetre, ahol az arra járó jótét lelkek rendre elmagyarázták neki, milyen orbitális (és itt az orbitális nem úgy értendő, hogy Föld körüli pályán keringő) baklövéseket követett el. Andy mindig okult a jótanácsokból, közben pedig elkezdte képezni magát a szükséges háttérismeretekről. A készülő regény pedig csak egyre jobb és jobb lett, végül még a NASAnak is elküldte ellenőrzésre, ők pedig azzal adták vissza, hogy egy kémiai reakció leírásán kívül minden tök jó és realisztikus benne. Ez a könyv nem azért hard sci-fi, mert észbontóan modern technológiával és csillogó-villogó, normál emberi gondolkodást meghaladó ötletekkel van tele. Nagyon is földhözragadt, a technológiája teljesen megfelel a kornak, és számomra igazából ez volt az egyik faktor, ami miatt nagyon megfogott a könyv, tetszett ez a visszafogottsága, nem taszított úgy el, mint az aktuális popkultúra bizonyos magasztalt alkotásai (igen, rád nézek csúnyán, Interstellar).

(Funfact: a főszereplő, Mark, ha élő ember lenne, akkor a kortársunk lenne. A könyv a közeljövőben játszódik, és Mark az akkori életkorából kiszámolhatóan most végezné éppen a botanikát a Chicagói Egyetemen.)

Amúgy pedig a könyv minden szívbéli kockának okozhat kellemes perceket, ez a regény ugyanis rólunk és nekünk szól. A tudományos hitelességen kívül még meg kell adni neki, hogy nemcsak a fizikai törvényszerűségekkel korrekt, de a tudósokkal is. Bár kifejezetten nem karakterközpontú regényről van szó, azért a csípős és vicces párbeszédeken keresztül megkedvelhetünk jópár igen kellemes és kompetens szereplőt, egytől egyig elvarázsolt tudósokat, akiknek a világát a könyv humorral és finom iróniával festi le. Úgy általában a könyv egyik jelentős kiemelő tulajdonsága a nagyon pozitív hangvétele. Mark kilátástalan helyzete ellenére próbálja mindig a lehetőségeket nézni, és a saját nyomorán a röhögés erejével túllendülni a kihívásokon. Ettől a könyv, bár persze végig szorongató kétségek közepette tart minket a főhős sorsát illetően, sosem nyomasztó, inkább szívmelengető az alapvető hangulata. Meg persze rettentő vicces is, mert Mark tényleg elég szabadszájúan érvényesíti a pozitív életszemléletét, szerintem ettől a könyvtől sikerült összehoznom a legtöbb buszon elkövetett visítva röhögést egyetemista pályafutásom alatt. Mindemellett nem hiányozhat az igazi dráma sem, amit a folyamatos életveszély és a meghozni kényszerült nehéz emberi döntések vonnak maguk után.

Szóval, ha szereted a természettudományokat (és nem riadsz vissza egy kis agymunkától), akkor ez a könyv ideális szombat esti kikapcsolódás. Ugyanakkor van mélyebb tartalma is, ami szintén szívmelengető: ez olyan regény, amitől egy kicsit hinni kezdesz az emberiségben mint olyanban, mert megmutatja, hogy milyen nagyszerű teljesítményekre képesek az emberek és meddig el tudnak menni, hogy segítsenek egyetlen bajba jutott embertársukon. A regény egyértelműen illeszkedik a robinzonádok sorába, csak míg a polgári forradalom alatt azok a polgárság érdemeit, leleményességét, társadalomteremtő kvalitásait domborították ki, A marsi ugyanígy helyezi a modern értelmiséget (meg kisebb mértékben a teljes emberi fajt) piedesztálra, és ilyen szempontból is nagyon érdekes olvasni.

Sajnos a film, bár egy teljesen korrekt adaptáció, ezeknek a tartalmaknak csak a töredékét tudja átadni. Bár a látványvilág pazar, és a színészválasztások is hibátlannak bizonyultak, mégis a végén azért csak nem bírták ki, hogy ne piszkáljanak bele a tudományos tökéletességbe, valamint az érzelmi pillanatoknál annyira kapkodó a film, hogy alig lehet belőlük átélni valamit. Bár a regény közben egyáltalán nem jutottak eszembe a hasonló jellegű elődök (Apollo 13), de a film nézése közben annál inkább. A helyzeten nem segített, hogy szinkronosan néztem, bár magával a szinkron minőségével nem volt gond, de sikerült valami olyan esetlen, nevetséges fordítást összehozniuk, ami nem érződött közel sem olyan lezseren menőnek, mint az eredeti szöveg vagy a könyv fordítása.

Összességében: ha még nincs meg, mire költöd a nagyitól kapott karácsonyi pénzt, és szereted a sci-fiket, akkor bátran tudom ajánlani A marsit.

A következő félévben a regény terveink szerint az Olvasókör programját is színesíti.