2014. sze 06.

Eötvös Loránd Kollégium a SZIN Civil Falujában

írta: Balázs Kata
Eötvös Loránd Kollégium a SZIN Civil Falujában

Az Eötvös Loránd Kollégistákért Alapítvány sátránál az érdeklődő fesztiválozók a hazai szakkollégiumi mozgalomról, szakmai és közösségi tevékenységeinkről tudhattak meg többet, miközben kézműveskedtek vagy játszottak környezettudatos társasjátékunkkal. 

A 2014. augusztus 26. és 30. között megrendezett Szegedi Ifjúsági Napok bővelkedett programokban, ám ezek közül is kiemelkedően fontos volt a a napközben felkereshető Civil Falu. Közel hatvan civil szervezet standját látogathatták meg a fesztiválra látogatók a Partfürdő területén. 

szin1.jpg

A SZIN történetében idén pályázott megjelenésre a legtöbb civil szervezet, ami jól mutatja, mennyire sikeres a szegedi Ifjúsági Ház csapatának kezdeményezése. A szervezeteket az Európai Unió ifjúsági stratégiája alapján nyolc különböző területre osztották el a falun belül. Tevékenységünk alapján mi a Szegedi Tudományegyetem szárnyai (pontosabban napernyői) alá, az Oktatás szekcióba kerültünk. További szekciók voltak még a Munkavállalás, Kreativiás és kultúra, Egészség és sport, Részvétel, Társadalmi befogadás, Önkéntesség; végül, de nem utolsó sorban a Fiatalok és a világ. Átolvasva ezeket a kategóriákat igencsak egymásba fonódó fogalmaknak tűnnek, és ez a Civil Falu sátrai között is megvalósult: sok szervezet szomszédolt a többivel, cserélődtek a névjegykártyák és a mosolyok. 

Az Eötvös Loránd Kollégistákért Alapítványt, egyben az Eötvös Loránd Kollégiumot öt kollégistánk képviselte: Lipka Borbála, Kiss Tamás, Molnárová Mária, Vass Gyöngyvér, valamint jómagam. Szakkolisaink mindenkivel elbeszélgettek, akik szerettek volna többet tudni arról, hogy mi fán terem a szakkollégium, miben különbözik a "sima" kollégiumtól vagy hogy mit takar a Tehetség-HÍD programunk. Szó esett arról is, hogyan próbálunk segíteni kollégistáinknak abban, hogy minél komolyabb szakmai eredményeket érjenek el, miközben egy színes, vidám közösség tagjai.

Mivel a Kollégium falain belül is a környezettudatosságra törekszünk, és szelektíven gyűjtjük a hulladékot, ezért elképzelhetetlen volt, hogy ne ehhez kapcsolódóan vigyünk játékokat a "legzöldebb fesztiválra". Újrahasznosított dísztárgyakat, seed papert, de tulajdonképp bármit készíthettetek nálunk, hiszen a kreativitásotoknak nem voltak határai. Vittük magunkkal az Eötvös blog Fotócsütörtök rovatában megjelent fotókat is, amelyeket békésen lebegtetett a szél a sátor oldalán. Szerencsére sokan választottatok minket, mikor pecsétvadászatra jelentkeztetek a Civil Útleveletekbe. A Kollégiumról szóló kvízt kitöltve volt egy kis időnk egymásra is a zenekarokon kívül, és sok élménnyel gazdagodtunk az ötnapos fesztivál alatt. 

A helyszínek bemutatását és a programok dokumentálását a Médiakommandó csapata végezte, akiknek ezúton is köszönjük az egész hetes szorgos munkájukat!

Remélem, jövőre ugyanott találkozunk!

Balázs Kata

Szólj hozzá

civil önkéntes fesztivál szeged 2014 önkéntesség szin eötvös eötvös kollégium SZTE civilfalu eötvös blog eötvös loránd kollégium