Hogy mi jut eszünkbe először, ha meghalljuk a szót: Brazília? Természetesen a legtöbb ember előtt egy focilabda képe jelenik meg, az őrjöngő tömegek a világkupa meccsein és az ünneplő szurkolók egy-egy sikeres mérkőzés végén. Azonban ha feltesszük a kérdést a braziloknak, hogyan vélekednek a 2014-es FIFA-világkupáról, már sokkal megosztottabb képet kapunk. Nem meglepő ez egy olyan országban, ahol a lakosság 6%-a, azaz 11,5 millió ember él nyomortelepeken, ún. favellákban, és ahol a bennszülött törzsek helyzete az elmúlt időszakban olyannyira kritikussá vált, hogy egyes szakértők már népirtásról és kihalásról beszélnek.

Ez a kettősség Brazília híresen gazdag street art alkotásaiban is megmutatkozik, amelyek egy része a patrióta brazil drukkerek lelkivilágát tükrözi, más részük pedig kegyetlen őszinteséggel világít rá az aktuális társadalmi problémákra. A street art, vagyis az utca művészete (amely nem keverendő össze a graffitivel vagy az öncélú tagginggel) az 1960-as évek óta a társadalmi aktivisták történetének szerves részét képezi, és az utóbbi pár hónapban a világkupa apropóján még inkább reflektorfénybe került.

Brazília utcáin lépten-nyomon találkozhatunk a pozitív kicsengésű falfestményekkel, amelyek a nemzeti válogatottat vagy Fulecót, a mindannyiunk számára jól ismert tatut ábrázolják.

Gyerekek fociznak a brazil válogatott játékosait ábrázoló falfestmény előtt Ceilandia külvárosában (forrás: Reuters)

A labdarúgás szeretete áthatja az egész országot. Ott van a játszótereken és a parkokban, játsszák a legkisebbek és a legnagyobbak, élvezettel, odaadással, csapatban, barátokkal. De erről a játékszeretetről szól-e a FIFA? Az utca művészete magában hordozza a válaszokat. A legnagyobb street artosok szinte kivétel nélkül borúlátóak, és missziójuknak tekintik, hogy felhívják a figyelmet a focivébé sötét oldalára is. Alkotásaik elgondolkodtatóak, provokatívak, és méreteikkel, színeikkel egy pillanat alatt a hatásuk alá vonják a szemlélőt.

A jellegzetes, kék indiánfiguráiról könnyen felismerhető Saõ Paulo-i Cranio „Skull” a Made in Shoreditch oldalnak adott interjújában így fogalmaz: „hét éve, amikor Brazília elnyerte a jogot a világkupa megrendezésére, mindenki boldog volt, az emberek egy jobb jövőben reménykedtek. Az elmúlt pár év során viszont kiderült, a kormány csak a stadionok építésére és a futball támogatására koncentrál, mindeközben az oktatás, az egészségügy, a közlekedés és a közbiztonság kérdései háttérbe szorultak, a támogatások elapadtak.”

A focivébé mint vécén lehúzott pénz Cranio egyik falfestményén

A legnagyobb sajtónyilvánosságot kétségkívül Paulo Ito kapta a brazil street artosok közül, alkotása egyben szimbólummá is vált az elmúlt pár hónap alatt. A megrázóan őszinte kép egy síró, éhező kisfiút ábrázol, akinek az élelmezése helyett a kormány a világkupára költötte a pénzt. A festmény egy állami iskola kapujára készült, Saõ Paulóban. A művész a Slate-nek adott interjújában azt nyilatkozta, „az igazság az, hogy annyi minden működik rosszul Brazíliában, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. Persze vannak, akik tesznek a szegénység ellen, de meg kell mutatnunk a világnak vagy saját magunknak, hogy a helyzet még közel sem megfelelő.”

Paulo Ito festménye egy Saõ Paulo-i iskola kapuján. A közösségi médián keresztül bejárta az egész világot. (forrás: twitter)

Eduardo Kobra gigantikus falfestményei az egész világon ismertek, fotórealisztikus alkotásainak jellegzetessége a merész színhasználat, a szivárvány minden színének felvonultatása. Bár legkedveltebb témái közé a vintage fényképek, a képeslapok és a történelmi helyszínek megjelenítése tartozik, a világkupához természetesen neki is volt hozzáfűznivalója: 

Eduardo Kobra: Welcome to Brazil (forrás: eduardokobra.com)

Az OPNI (Azonosítatlan Graffiti Művészek) egyik tagjának festménye Saõ Paulóban (forrás: Nacho Doce, Reuters)

A street art kétségkívül elgondolkodtat, megdöbbent, indulatokat kelt, néha fejbe vág, olykor gyönyörködtet, de mindenképpen izgalmasabbá, színesebbé teszi az életünket. És hogy hogyan segíthet azokon a problémákon, amelyek sokszor a képek középpontjába kerülnek? Íme egy reménykeltő példa a favellák világából arra, mire képes a tehetség, ha kreativitással, empátiával és emberszeretettel találkozik:

Asztalos Kata