2014. jún 14.

Miért jó Eötvösösnek lenni?

írta: sarodisz
Miért jó Eötvösösnek lenni?

A földszinti konyhában teázgatva, Tóth Viviennel beszélgetve született meg jelen cikk alapgondolata. A cím eleve romantikus megközelítést sugall, ez az előfeltételezés nem téves, de kérlek, nézzétek el nekem: 2007-től 2014-ig voltam/vagyok az Eötvös tagja, és igen kevés olyan pillanat volt, amikor megingott a hitem benne.

ws.jpg

2007 óta rengeteg változás következett be az Eötvös életében. A mostani tagok talán el sem tudják képzelni, hogy egyáltalán nem voltak műhelyek és körök, szakkollégiumi kapcsolatok pláne nem, az Interkoll intézményével és a Szakkollégiumi Mozgalommal csak 2010-ben ismerkedtünk meg. Az eötvösösök jelentékeny része pedig a négy fal közötti tanulással töltötte napjait. Külső Eötvös Esték akkor is voltak, de nem etr-es kurzusként, hanem a tagok javaslatai alapján összeállított oktatói névsor alapján, az adott tanárt mindig valamely kollégista mutatta be, aki meghívta. Jöttek érdeklődők az egyetemről is, főleg egy-egy érdekesebb előadó meghallgatására: Polgár Lászlóra például nagyon sokan kíváncsiak voltak, de volt, hogy bizony kollégisták is csak alig lézengtek a Nagyteremben. Arra hivatkoztak az elmaradó kollégisták, hogy nem mindig sikerül olyan előadót hívni, aki minden szakos érdeklődőnek érdekessé tudja tenni kutatását. Az Estek etr-be emelése elvette ugyan a rendezvény intim báját, de minden bizonnyal teletöltötte a Nagytermet, hogy már nem is érdemes plakátokat kiaggatni a kari épületekben, mert akkor a csillárról (neoncsőről) is lógnának az emberek.

Belső Eötvös Est szintén volt, de minimális számmal működött ezekben az években - átlagban 4-5 előadást hallgathattunk (nem tudom, Lilinek hogy sikerült így felvirágoztatnia:)) - ezek közül egy volt például Nagy Laci A nagygombák élővilága című előadása. A kollégiumi focicsapat, a Namiújság, Gondnok úr is működött, de több mindent nem nagyon tudnék felidézni. Hogy kirobbanó változások következtek be 2008 környékén, abban minden bizonnyal szerepe volt az akkori KB-titkárnak, Lakatos Dánielnek és a szenioroknak (pl.: Varga-Orvos Zoltán, Zádori Dénes, Antal Gabriella Karlivna, Komlósi Boglárka, Csákó Tamás), de védnököket is lehetne említeni (pl.: Hunyadi Zsoltot), és persze Igazgató Urat, valamint az akkori kollégiumi tanárt, Barczi Erzsébetet (Zsókát).

Szó mi szó, 2008-ban megalakult az első műhely, a Quadrivium, amit nagyon rövidesen egy második követett, a Biológia Műhely. Innentől pedig jött a lavina: szerencsére ahol összeállt 4-5 tetterős, hasonló szakos szakkollégista, máris műhelyet kívánt alapítani. És itt megjegyezném, hogy az Eötvösnek bizony ez a profilja: nincsenek új nyílászárók, de számoljatok csak utána, hogy ez a kicsiny (76+max 24 fős) intézmény mennyit szán évente kultúrára, oktatásra, amiért hálásnak kell lennünk. Az pedig főként a tagok érdeme, hogy már 10 szakmai műhely működik. A hobbitevékenységet folytató körök kialakulási sorrendjére nem emlékszem, Filmklub mindig ment valamilyen formában (20 éve is), a focit már említettem, de a Sakk-kör, a Kreatív Kör, vagy a Biblia Kör, Diákszínpad megvalósítása ezekből az időkből (2008 környékéről) származik, aztán a többié és a többié.

Amit nem szabad elfelejteni, hogy az Eötvös (és mindenkori Kollégiumi Bizottsága) mindig is nyitott volt az új kezdeményezésekre, és ez a mai napig így van: attól függetlenül, hogy szép naggyá kinőtte magát a szervezet, még mindig kellenek az új ötletek, inspirációk, így ha valakinek olyan elképzelése van, ami építő jellegű és több kollégista számára érdekes (előzetes igényfelmérést érdemes végezni), az ötletével bármikor előhozakodhat. Ne foglalkozzatok vele, ha éppen az a Kollbizes, akit megtaláltatok, bal lábbal kelt fel és ez látszik is rajta (utalás pl.: magamra, de behelyettesíthető bárki más KB-essel), az biztos, hogy komolyan el fog gondolkodni rajta, egy éjszakát pörögni fog rajta az agya, és javasolni fogja, hogy tárjátok elő az elképzeléseteket a következő Kollbizen.

És itt jön be ismét a képbe Vivi gondolata: ő ugyanis azt mondta, hogy abban érzi az egyik fő különbséget az Eötvös és más kollégiumok között, hogy itt egyénként számít az ember: minden egyes dolog, amit letesz az asztalra tudományos-tanulmányi és közösségi téren, számít, mindenki megmérettetik. És ez szép, akárhogy is nézem.

Retró videó a régebbi időkből itt található.

 

    

 

Szólj hozzá

videó eötvös műhelyek SZTE Szeged eötvös blog eötvös loránd kollégium quadrivium belső eötvös este biológia műhely