A 2014. május 9-10-én megrendezett III. Eötvözet Konferencia megnyitóján dr. Nagyillés János, a Quadrivium Műhely vezetője, egyben a kollégium védnöke ismertette a szegedi és budapesti Eötvös-kollégiumok kapcsolatának fejlődési ívét. Az alábbiakban május 9-én elhangzott megnyitóbeszéd olvasható.

"Emlékszem a hűvös novemberi napra (idén lesz négy éve), amikor izgatottan vártuk a kollégiumban, hogy dr. Kincses János Igazgató Úr meghívásának eleget téve megérkezzenek az ELTE Eötvös József Collegium hallgatói, Horváth László Igazgató Úr vezetésével. A két kollégium történetének ismerői akkor is, mindig is tudták, hogy e szakkollégiumok keletkezéstörténete egybefonódik, de az intézmények vezetői ekkor úgy döntöttek, hogy ennek a – nyugodtan mondhatjuk – kultúrtörténeti ténynek formát és medret adnak, és a szakkollégiumok közötti tudományos együttműködési megállapodást írtak alá.

A szegedi Eötvös Loránd Kollégium ezredforduló utáni történetének örvendetes és kiemelkedő jellegzetessége volt, hogy a természeténél fogva atomizált hallgatói kutatói munkát erős és jól működő műhelyek szervezésével mederbe terelték. Meggyőződésem, hogy ennek a folyamatnak a gyümölcse az együttműködés igénye, mert a műhelymunka egyre nagyobb szerepet kapott a kollégiumok életében, és immár volt kinek együttműködnie.

A Quadrivium Bölcsészműhely tagsága, lévén, hogy alapítói 2008-ban magyar szakosok, történészek és klasszikus filológusok voltak, főleg ez utóbbiak révén már tudott róla, milyen gyümölcsöző, amikor az ország filológiai tanszékeinek hallgatói évente egyszer, valamelyik magyar egyetemen összegyűlnek és tudományos seregszemlén mutatják be eredményeiket – nálunk ennek, és ebben az imént aposztrofált Horváth László Igazgató Úrnak is nagy szerepe volt, már évtizedes hagyományai voltak.

Az igazgatók megállapodását tettek követték: csak néhány hónap kellett, és már az első Eötvözet Konferencián izgultunk hallgatóinkért, amelyen akkor még csak bölcsészek adtak elő, és rá egy hónapra a matematikusok és informatikusok külön tartották első konferenciájukat Eötvös² Workshop címmel. A második Eötvözet Konferenciára két év múlva, 2013 májusában még szintén a kollégium épületében került sor, de – mint látjuk – mára az Eötvözet Konferencia ezt az a fizikai és jelképes keretet is kinőtte, mert külön-külön szekciókra van szükség az irodalomtudományok, nyelvészet, társadalom-, természet- és élettudományok területén kutatóknak, s a gazdag program lebonyolítására már egyetlen nap nem elegendő.

S ha már jelképekről van szó, ki kell emelnem, hogy a konferenciának a Szegedi Akadémiai Bizottság ad otthont – hiszen egész tudományos életünk a Magyar Nemzeti Akadémia égisze alatt működik. Mindazt, amit a mai és holnapi napon hallani fogunk, tudományos folyóiratok lapjain is elolvashatnánk – de akkor személyesen aligha ismerhetnénk meg egymást. Ami ezt illeti, és lévén, hogy ezt a területet ismerem behatóan, csak a klasszikus filológusokról beszélhetek, mi ennek az együttműködésnek köszönhetjük, hogy jóformán napi kapcsolatban vagyunk, én személyesen tudom, hogy a mostani hallgatók közül Szegeden és Budapesten kik és milyen területen fogják meghatározni a következő évtizedek tudományos kutatásait, hogy valóban elindult az átjárás a doktori képzéseink között oktatói és hallgatói szinten egyaránt, hogy a budapesti Eötvös Kollégium oktatói nálunk tartanak előadásokat és kurzusokat, mi ott tartunk órákat és előadásokat, hallgatóink számára pedig megnyíltak a Bollók János Klasszika-Filológia Műhely kurzusai. Hallgatóink között jó szakmai kapcsolatok, sőt barátságok is kialakultak. Nem szeretem ezeket a fiatal kutatókat a megszokott személytelen zsargonnal „tudományos utánpótlásnak” nevezni, pedig ez az igazság: itt és most személyes és információs hálók alakulnak ki, és bennük lesznek olyan kapcsolatok, amelyek a következő években, évtizedekben fontos tudományos eredményeket és döntéseket fognak megalapozni.

A megnyitóbeszéd legfőbb erénye a rövidség – ezt akár egy ókori szónoklattanból is idézhettem volna, de nem, ezt a tapasztalat mondatja velem: mielőbb lássunk neki az érdemi munkának. Előtte még a Quadrivium Műhely vezetőjeként is tisztem megköszönni Kincses János Igazgató Úrnak és a konferencia szervezőbizottságának, hogy megszervezték ezt a seregszemlét, és megteremtették a lehetőségét, hogy tanuljunk egymástól. Végezetül – mert egy klasszikus filológus megnyitója aligha lehet híján legalább egy latin idézetnek, a ránk váró két nap mottójául egy Kr. e. 50 körült élt mimus-szerző, Publilius Syrus egy mondatát javaslom: Tamdiu discendum est homini, quamdiu nesciat. – Mindaddig tanulnia kell az embernek, amíg van, amit nem tud. Nos, hölgyeim és uraim, fogjunk neki a mai tanulásnak!"