2018. jan 08.

Monday Morning Mood - Brexit brummogás a breakfast mellé

írta: SZTE Eötvös Loránd Kollégium
Monday Morning Mood - Brexit brummogás a breakfast mellé

Tekeli Tamás válogatásában

brit.jpg

Lassan hozzászoktunk ahhoz, hogy honfitársaink jelentős része úgy tekint Angliára, mint a Korlátlan Lehetőségek Földjére, sőt, sokan ennek szeretett nemzetünk elhagyásával nyomatékot is adnak. Pedig mostanában ott sem minden fenékig tea.

- Tudvalevő, hogy az angolok hosszú idő óta akkor képesek bármilyen sportban maradandót nyújtani, ha a játékot szinte senki más nem játssza a világon rajtuk és volt gyarmataikon kívül, esetleg becsúszhat valami egy kis protekcióval, ha uram bocsá’, épp Angliában rendeznek világeseményt.
- Az elmúlt két évben a font az euróhoz képest majd’ 30%-ot esett (állítólag van már olyan repülőtér, ahol 1 az 1-hez váltják), és a közelmúlt tragikus eseményei, a manchesteri Ariana Grande-koncerten bekövetkezett terroresemény és a londoni Greenfell-toronyház tüze, valamint az ezeket követő politikai sárdobálás sem tettek jót a közhangulatnak.

Az egyetlen dolog, ami miatt tényleg menők az angolok, az a zenéjük. Míg Magyarországon termálfürdők, addig Angliában előadóművészek, zenekarok bukkannak fel szinte minden nagyobb társadalmi csomópontban.
Ebben az MMM-ben 10 angol város 10 kulturális lábnyomának 10 domborulatát gyűjtöttem össze, jó szórakozást kívánok hozzá!

1. Birmingham:
Led Zeppelin -
 The Immigrant Song
2. Brighton:
Rizzle Kicks - 
When I Was A Youngster
3. Colchester:
Blur -
 Parklife
4. Halifax:
Ed Sheeran - 
Castle On The Hill
5. Leeds:
Kaiser Chiefs - 
My Life
6. Leicester:
Kasabian - 
L.S.F
7. Liverpool:
The Beatles - Here Comes The Sun
8. London:
The Who -
 Baba O’Riley
9. Manchester:
Oasis -
 Live Forever
10. Sheffield:
Arctic Monkeys -
 Snap Out Of It

 + A szívem szakad meg, hogy kimaradtak:
Abingdon - Radiohead;
Bristol – Massive Attack;
Crawley – The Cure;
Leeds – Alt-J, Bonobo;
London – Adele, Bastille, David Bowie, The Rolling Stones, stb…;
Manchester – Joy Division, The Bee Gees, The Chemical Brothers;
Newcastle – Animals;
Oxford – Foals;
Wigan – The Verve;
Teignmouth – Muse;
és még sokan mások :)

Szólj hozzá

zene brit város angol földrajz Anglia Nagy-Britannia eötvös koli Eötvös Blog monday morning mood