2017. okt 02.

5vös-akták - Őszi kollégiumi kirándulás

írta: SZTE Eötvös Loránd Kollégium
5vös-akták - Őszi kollégiumi kirándulás

Kaposvári Dániel beszámolója

metacsop.JPG

2017. szeptember 23., szombat reggel 7:50. A kollégium előtt gyülekezik a csapat. A fáradtság apró jelei szinte mindenkin felfedezhetőek, de valamennyien izgatottan várjuk, hogy utunkra indulhassunk. Lajos rövid útiterv-ismertetője után elindulunk a Mars térre, hogy nekivágjunk a kalandnak.

Első állomásunk, Baja

A pécsi buszon még volt lehetőségünk pótolni az este kimaradt alvást, de utána Baja látványosságainak nyomába eredtünk. Első megállóhelyünk a sétálóutca Eötvös Kávézója volt, ahol egy (rész)csoportkép is készült. Megtekintettük a városházát, a főteret, egy ferences templomot és a parkot.

eotvoskavezo.JPG

Ezek után végigsétáltunk a Sugovica partján, egészen odáig, ahol az a Dunába torkollik. A folyópart csodálatos látványt nyújtott. Útközben csigaházakat gyűjthettünk, illetve belebotlottunk egy „3D-s padba” és egy esküvői fotózásba is. A kalandos kedvűek fára is másztak. :)

sugo.JPG

Baja-Váralja-Kismányok - a Túra

erdo.JPG

Bajáról egy rövid vonatút vezetett Váraljára. Az ablakon keresztül már láthattuk, hogy csodálatos helyre utazunk. Váralján meglátogattuk a "Csuma-Kovács Pincészetet", ahol Rita megvendégelt minket egy pohár finom borral. A váraljai tavak mellett elkezdődött a hétvége egyik legmeghatározóbb játéka, a „könyökrepuszis gyilkosos játék”, mely nevének puszta említésétől sokan egyből paranoiásnak éreztük magunkat. A játék egész hétvégén zajlott, és garantálta, hogy egy percre se unatkozzunk (helyette retteghettünk :) ). A tavak után „egyenesen” Kismányok felé vettük utunkat. De miért is van ott az idézőjel? Volt abban az egyenesben egy kis kitérés, de egy percig sem éreztük magunkat eltévedve. :) A túráról beszéljenek inkább a képek.

naplem.JPG

Az este

A túra után mindenki kellemesen elfáradva érkezett meg kismányoki szállásunkra, ahol Lajosék már forró teával vártak bennünket. Az este alatt minden volt, ami a jó hangulathoz kellett. Közös zenélés énekléssel, baráti beszélgetések egy doboz sör mellett, megfelelő mennyiségű társasjáték és májkrémes kenyér vacsorára. A fő program a tábortűz volt – a szemerkélő eső ellenére is – szalonna- és uborkasütögetéssel. Valószínűleg mindenkiben maradandó nyomot hagyott Martin „mindenízű itókája”, mely azon az estén többször járta körbe a tábortüzet, mint a Hold egy év alatt a Földet. Az első nap egyedül a fűtéssel kellett megküzdenünk, de mint kiderült, az egyetem egyes szakjain még gázszerelést is oktatnak. :) Végül mindenki nyugovóra tért.

tarsas.JPG

A kirándulás második napja

Másnap is a közösségi programoké volt a főszerep - egy közös reggelivel indítottuk a napot. A májkrém sosem megy ki a divatból, de mindenki megtalálta a kedvére valót, hiszen volt még tojás, vaj és Wiandt Peti isteni eperlekvárja (köszönjük Peti!). A reggeli után nekiláttunk a takarításnak. A szobák felsöprése és a mosogatás után újra a szórakozásé lett a főszerep. Elsétáltunk a kismányoki focipályára, ahol több barátságos méta-meccset játszottunk. Néhányunknak ez volt az első találkozása a métával, de akadtak köztünk olyanok is, akik már rutinosan ütötték a labdát. Egy biztos, mindannyian jól szórakoztunk. A szállásunkon már a kész ebéd fogadott bennünket. A mai napig nem tisztázott, hogy pontosan miből készült az ebédünk, de nagyon finom volt. Ebéd után kis pihenő, takarítás, további „gyilkolások”, majd elindultunk utolsó állomásunkra.

meta2.JPG

A bonyhádi kaland

A tervek szerint a 16:35-ös busszal utaztunk volna Bonyhádra, azonban ez a busz 16:55-re sem érkezett meg. Mit volt, mit nem volt tenni, elindultunk gyalog. Aztán több telefonhívásnak köszönhetően sikerült fuvart találni az út szélén rekedt Eötvösösöknek. A gyors reakcióért köszönet Tekeli Tomiéknak és Wiandt Petinek (akit délutáni sziesztájában zavartunk meg). Szerencsére a probléma megoldódott, így - igaz, több csoportra szakadva, de - mindenki megérkezett Bonyhádra. Ami ezek után következett, az – nem túlzok, ha ezt mondom – elállította lélegzetünket. Megcsodálhattuk a bonyhádi gimnáziumot, ahol sok mai kollégistánk végzett. Amikor az ember meghallja a gimnázium szót, nem pont erre asszociál. Aki még nem látta, annak érdemes ellátogatnia ide, mert nem mindennapi intézményről van szó.

viraggimnazium-min.JPG

Összegzés

Kétségkívül emlékezetes volt a kirándulás, szerintem senki sem bánta meg a 15 fő közül, hogy eljött. A végén szeretnék köszönetet mondani a kirándulók nevében Győrffy Lajosnak a szervezésért, illetve mindenki másnak, aki hozzájárult a kirándulás sikeréhez. Találkozzunk a legközelebbi kolis kiránduláson!

Írta: Kaposvári Dániel
Fotók: Szabó Adrienne

Szólj hozzá

közösség játék beszámoló ősz kirándulás tábor tábortűz csapatépítés őszi hangulat Baja Bonyhád Váralja eötvös koli kolis kirándulás Kismányok