2016. máj 06.

Maraton, nem csak profiknak

írta: SZTE Eötvös Loránd Kollégium
Maraton, nem csak profiknak

Április 23-án, szombaton került megrendezésre a már hagyományos Fruska Gora Maraton Szerbiában, Újvidéken. Ahogyan a neve is mutatja, egészen extrém távokat lehet teljesíteni a versenyen, de aki csak simán „műkedvelésből”, kirándulási céllal indul útnak, annak is kiváló hétvégi program lehet. A legtöbb résztvevő célja ugyanis nem a verseny, hanem hogy barátaikkal összefogva teljesítsenek egy nem hétköznapi távot.

maraton1.bmp

A Fruska Gorát, vagy magyar nevén Tarcal-hegységet méltán nevezik a „Vajdaság ékszerének”: a többnyire sík vagy enyhén lankás vidék dél felé haladva itt kezd először hegyvidékivé válni. Területén nemzeti park is található, ez volt a maraton helyszíne is. Ennélfogva nem is kérdéses, hogy a természet szerelmeseinek vizuális látványban sem utolsó ez a környezet.

maraton2.bmp

Induláskor mindenki kap egy mini térképpel egybekötött „menetlevelet”, a kijelölt útvonal területén pedig vannak különböző megálló pontok, ahol érvényesíteni lehet a papírt, ezzel bizonyítva, hogy az illető járt az adott helyen. Különböző kombinációkat lehet választani, hogy melyik útvonalat járja be az ember, így tetszőlegesen választhatunk a 4-től 42 km-es skálán aszerint, hogy melyik táv a legtesthezállóbb. Mi egy 16,318 km-es túrát vállaltunk be, aminek legérdekesebb megállópontja volt a NATO által 1999-ben lebombázott tv-torony az Ürögi-hágón. Elképesztő látványt nyújtott, hogy egy jókora darab hiányzik abból az óriási építményből. Persze a maraton útvonala számos más helyi nevezetességen keresztül vezet, így minden évben tartogathat valami újat a túra a résztvevőknek.

tura1.bmp

tura2.bmp

 

turaszelveny.bmp

A túra teljesítésével mindenki kaphat egy mini bizonyítványt, ahova bepecsételik, hogy milyen távot teljesített, és abban gyűjtheti a túrázó évről évre a maratoni emlékeket. Ajánlom mindenkinek a túrát, aki vágyik egy kis változatosságra a magyar hegységek mellett, hiszen innen Szegedről autópályán is könnyedén megközelíthető a helyszín egy körülbelül kétórás úttal.

 

 

Varga Anikó Eszter

Szólj hozzá

ajánló sport program túra maraton Szerbia